El a kezekkel a sajtótól! A kormány most a független médiát vette célba, de az igazságot nem lehet betiltani. Amíg velünk vagytok, mi is létezni fogunk, köszönjük, hogy támogatásoddal és adód 1%-ával segíted a munkánkat! Már a támogatónk vagy?
Jelentkezz be!
Támogatás! Elrejtés

Magyar Péter szerint egy nap alatt több mint százezren szavaztak a konzultációján

2025. március 25. – 06:56

Másolás

Vágólapra másolva

2682

„Kevesebb mint egy nap alatt már több mint 100 ezren szavaztatok személyesen és online a Nemzet Hangja népszavazáson” – írja keddi posztjában Magyar Péter, miután hétfőn elindította a március 15-én bejelentett Nemzet hangja nevű akcióját.

A Tisza Párt elnöke korábban népszavazásnak nevezte a kezdeményezést, de az valójában leginkább egy nemzeti konzultációhoz hasonlít. 12 kérdésben kérik ki minden 16 év feletti magyar véleményét.

Magyar Péter szerint „hiába követ el mindent a hatalom: fizikai erőszakot, túlterheléses támadást az informatikai rendszer ellen, a TISZA önkénteseinek megbírságolását és propaganda hazudozását, a magyar emberek nem félnek”.

Magyar állítása szerint „majdnem 10 ezer” önkéntesük fog a következő három hétben 2385 településen 7418 kitelepülést tartani, 1000 szavazóurnával. De a végső céljuk az, hogy végül mind a 3155 településre eljussanak, hogy „eredmény ne egy álságos nemzeti konzultáció, hanem valóban a nemzet hangja legyen”. A kérdésekre március 24-től április 11-ig lehet majd válaszolni élőben és online. Utóbbinál kétfaktoros hitelesítés van, személyes szavazásnál pedig személyazonosító okmányt kell felmutatni, hogy mindenki csak egyszer szavazhasson.

Az akciót Magyar a kormány új véleménynyilvánító szavazásával párhuzamosan hirdette meg, és célja, hogy a jövő tavaszi választásra készülve mozgósítsa a táborát. Ahogy mozgósítási verseny lett a március 15-i rendezvényekből, a nemzeti konzultációban is versenyre kelne a kormánnyal. Egyébként is az az egyik legnagyobb kihívás Magyar Péter számára, hogy a választásokig fenntartsa az elmúlt egy évben látott felfokozott érdeklődést és várakozást, miközben a pártszervezéssel is haladnia kell. A Nemzet hangja nevű akció másik gyakorlati haszna, hogy jó sok adathoz, kontakthoz jut a Tisza Párt, amit a jövő évi kampányban tudnak majd hasznosítani.

Vágólapra másolva
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!
EUR 400,78 Ft
USD 371,73 Ft
További élő árfolyamok!
Partnereinktől