El a kezekkel a sajtótól! A kormány most a független médiát vette célba, de az igazságot nem lehet betiltani. Amíg velünk vagytok, mi is létezni fogunk, köszönjük, hogy támogatásoddal és adód 1%-ával segíted a munkánkat! Már a támogatónk vagy?
Jelentkezz be!
Támogatás! Elrejtés

Belső viszonyokra hivatkozva kilép a Tisza Pártból a Tisza Szigetek koordinátora

2025. március 24. – 11:01

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

3551

„Hosszú és mély vívódás után úgy kellett döntenem, hogy szeretett politikai közösségemben uralkodó belső viszonyok miatt a közösséget elhagyom. A mai napon beadtam azonnali hatályú felmondásomat” – posztolta ki a Facebookra Farkas Dezső, a Tisza Szigetek eddigi koordinátora. Farkas azt írta, hogy a távozás okairól ennél többet semmilyen fórumon nem kíván nyilatkozni.

Farkas posztja alatt Magyar Péter kommentben jelezte, hogy a Tisza Szigetek irányítását ideiglenesen Tóth Péter kampányfőnök veszi át. „Farkas Dezső nem a Tiszában uralkodó belső viszonyok miatt távozik a párttól, hanem mert több érzékeny és a politikai közösségünk számára érzékeny és káros információt elhallgatott előlünk. Dezső távozása semmilyen fennakadást nem okoz a szervezetben” – írta kommentben a Tisza elnöke.

Nem először távozik

Farkas Dezső éppen aznap jelentette be a nyilvánosság számára váratlan távozását, amikor elindult a TiszaNemzet hangja nevű akciója, amit Magyar Péter korábban népszavazásnak nevezett, a 12+1 kérdésből álló konzultációról itt írtunk részletesen.

A tavalyi one man show után Magyar Péter idén februárban hirdette meg a csapatát, akkor írtunk részletesebben többek között arról is, hogy a pénzügyi mesterdiplomás Farkas Dezső volt a Tisza elnökének egyik legfontosabb segítője a 2024-es tavaszi országjárásban.

Korábbi cikkünkben összefoglaltuk azt is, hogy Farkas menő amerikai egyetemen végzett, több startupot is alapított, a honlapján pedig értékteremtő gondolkodásmódot árul. Családi szálon kötődik Mesterházy Ernőhöz, aki egykor Demszky Gábor főpolgármester tanácsadója volt. Farkas tavaly a Mesterházy köréhez tartozó Future FM igazgatósági tagja lett. Bő fél évvel a júniusi választás után visszatért a Tiszához, és Magyar Facebook-posztja szerint „a Tisza Szigetek egyre bővülő, hazaszerető közösségének a munkáját fogja koordinálni és irányítani az eddigi csapattagokkal közösen”.

Farkas távozása után a Tisza Szigetek koordinálásával ideiglenesen megbízott Tóth Pétert januárban igazolta le kampánymenedzserének a Tisza Párt, a közgazdász korábban már több kampányt vezetett, köztük apja, a XIII. kerületet harminc éve vezető MSZP-s Tóth József kampányát is.

Vágólapra másolva
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!
EUR 400,45 Ft
USD 370,96 Ft
További élő árfolyamok!
Partnereinktől