El a kezekkel a sajtótól! Támogatás!

Bírószervezet tüntetett a Fővárosi Törvényszéknél, mert aggódnak a közbizalom rombolása miatt

2025. március 23. – 21:44

Másolás

Vágólapra másolva

2911

Több százan gyűltek össze a Fővárosi Törvényszék Markó utcai épülete előtt, hogy tiltakozzanak Orbán Viktor beszéde ellen, amiben poloskáknak nevezte az ellenfeleit – köztük a bírákat is.

A Hvg szerint a demonstrációt a Res Iudicata bírákból szerveződött egyesület szervezte, és a lap szerint bár nem nevesítették, az esemény apropója Orbán Viktor március 15-i poloskázós beszéde volt. „Felszámoljuk a pénzügyi gépezetet, amely korrupt dollárokból vásárolt meg politikusokat, bírókat, újságírókat, álcivil szervezeteket és politikai aktivistákat” – mondta Orbán a Fidesz március 15-i megemlékezésén. Azt, hogy korrupt dollárokból vásárolnak meg bírákat Magyar Bírói Egyesület (Mabir), és az Országos Bírói Tanács is visszautasította.

A felszólalók azért tartották fontosnak a tüntetést, mert fel akarják hívni a figyelmet arra, hogyan romlik a beléjük vetett közbizalom helyzete, miközben ők a bírói esküjüknek eleget téve csak a törvény szava szerint hoznak ítéletet.

Madarasi Anna, a Res Iudicata elnökségi tagja a tüntetésen arról beszélt, hogy „a kimondott szót nem lehet többé meg nem történté tenni, relativizálni.” Ezzel talán arra is utalt, hogy Orbán később megpróbálta azzal elmaszatolni a beszédében elhangzottakat, hogy csak Magyar Pétert poloskázta le – holott többesszámban fogalmazott.

Madarasi hozzátette, hogy a jogállamiság alapja, hogy a tárgyalóteremben az emberek megbíznak a bíró függetlenségében. Ha ezt a közbizalmat valaki rombolja, az ellen fel kell szólalni, mert „ha nem állunk ki magunkért és a függetlenségünkért, akkor hogyan bízhatnának az emberek abban, hogy az ő jogaikat képesek leszünk megvédeni?” – mondta Madarasi.

A Hvg szerint a beszédeket követően a demonstrálók gyertyákkal a kezükbe körbeállták a Fővárosi Törvényszéket, ezzel szimbolikusan megvédve az igazságszolgáltatás függetlenségét. A törvényszék Nagy Ignác utcai oldalán a bírói tisztségéről tavaly lemondott Laczó Adrienn vezette fel a sort.

Vágólapra másolva
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!
EUR 400,47 Ft
USD 371,62 Ft
További élő árfolyamok!