Bűnügyi felügyelet alatt az időseket molesztáló férfi
Három idős embert is molesztálhatott, ezért a Miskolci Járásbíróság döntése nyomán bűnügyi felügyelet alá került egy ismeretlen férfi, derült ki a Miskolci Törvényszék közleményéből. Az eset március 19-én, közterületen történt, ahol a délutáni órákban megjelent a gyanúsított, odament három nőhöz és hátulról megfogta, majd magához szorította őket.
Az egyik esetben közösülést imitáló mozdulatokat tett, a másik sértettet fogdosni próbálta, a harmadiknak pedig felemelte a kabátját és így ért hozzá, mielőtt azok kiabálni kezdtek. Az eset után a férfi elszaladt, ha pedig rábizonyítják tettét, szexuális kényszerítés bűntette miatt kell felelnie.
A bíróság álláspontja szerint fennáll a szökés és az elrejtőzés, valamint a bűnismétlés veszélye, mivel a cselekmény egy évtől hét év hat hónapig terjedő szabadságvesztéssel büntethető. Ugyanakkor a Miskolci Törvényszék nem látta
megállapíthatónak a bizonyítás veszélyeztetésének reális veszélyét, és mindezen körülmények alapján, az ügyészségi indítványnak helyt adva négy hónapra bűnügyi felügyelet alá helyezte az ismeretlen férfit, akinek nyomkövetőt kell viselnie.