Karácsony: A főváros cége hétfőn utalja a Rákosrendező első vételárrészletét
2025. március 22. – 08:06
Pénteken sikeresen lezárultak a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő és a Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. (BKM) közötti tárgyalások a rákosrendezői ingatlanokkal kapcsolatos adásvételi szerződés jogtechnikai kérdéseiről – áll Karácsony Gergely főpolgármester közleményében.
Mint írja, a felek minden szükséges papírt aláírtak, hétfőn a fővárosi cég elutalja az első vételárrészletet, másnap pedig benyújtják a földhivatalhoz a BKM tulajdonjogának bejegyzése iránti kérelmet.
Karácsony szerint az igazi munka ezután kezdődik: az adásvételi szerződés szerint 60 napon belül meg kell állapodni a MÁV-val a használati megosztásról, utána egy hónapon belül birtokba kerül a fővárosi cég, és megkezdheti a kommunális hulladék elszállítását.
Meg kell állapodni az állami hulladék elszállításáról és a kármentesítésről is, továbbá az állami közlekedési beruházásokról, nem beszélve a terület fejlesztéséhez szükséges jogszabálymódosításokról, áll a közleményben.
2023 végén derült ki, hogy a magyar állam tárgyal egy dubaji ingatlanbefektetővel a Rákosrendező vasúti célra nem használt területeinek értékesítéséről. A projekt előkészítése érdekében a felek egy, a magyar és az emírségekbeli kormány közötti nemzetközi szerződést is aláírtak 2024-ben.
Az MNV és a dubaji Eagle Hills közötti ingatlanadásvételi szerződést január közepén írták alá, a nyilvánosságra hozatala után nem sokkal azonban kiderült, hogy a szerződés értelmében a fővárosi tulajdonú BKM Zrt.-nek elővásárlási joga van a területre. A kormány először tagadta, hogy az érintett élhetne az elővásárlási joggal, és különböző verziókat adtak elő arról, ez miért van így. Később egy 180 fokos fordulatot téve elismerték, hogy a felek élhetnek az elővásárlási jogukkal.
Nyitott kérdés maradt, hogy a BKM-nek milyen forrásból lesz pénze a Rákosrendező megvásárlására, erről itt írtunk hosszabban. Mártha Imre, a BKM vezérigazgatója a hétvégén hosszú interjút adott a Telexnek, amiben elmondta: a BKM készen áll a Rákosrendezőn lévő szemét elszállítására, és akár arra is, hogy ingatlanfejlesztő céggé váljanak.