Szenteltvíz-gate: kinek van igaza a szenteltvizet a reptéren megivó pap ügyében?

Vallásszabadságában sértették meg a repülőtéren, mert nem engedték a biztonságiak, hogy felvigye a gépre a szenteltvizet, ezért meg kellett azt innia – írta szerdán a veszprémi Szent Mihály Főszékesegyház káplánja egy azóta törölt posztjában. Kulcsár Dávid bejegyzése szerint a Liszt Ferenc Repülőtéren járt így az átvizsgáláskor, ahol fém szenteltvíztartója nem ment át a biztonsági ellenőrzésen, annak ellenére sem, hogy a káplán szerint az „mindig velem utazik, hisz mindenhová magammal viszem”.

A káplán ezért kénytelen volt kiinni a szenteltvíztartóját. Azt is állította, hogy ez máshol nem történhetett volna meg vele, például a római reptéren már megszokták, hogy lehet szenteltvíz az utasoknál, így ott soha nem volt ezzel gond. Itthon viszont „a saját országom repülőterén, magyar állampolgárként lettem megsértve a vallásszabadságomban” – írta. A repülőtér lapunknak küldött tájékoztatásában azt írta, kollégái nem követtek el hibát, mindent úgy csináltak, ahogy kellett. Összeszedtük, mit mond az ügyről a teológia, és a hazai reptéri protokoll.

Mit mond a repülőtér?

A folyadékokra vonatkozóan egy EU-s rendelet érvényes egész Európában. Ezt mindenki ismerheti, aki valaha ült már repülőn: kézipoggyászban kizárólag 100 milliliteres kiszerelésben vihető fel folyadék, ebből tíz egység, azaz összesen egy liter. A Budapest Airport lapunknak küldött válaszában kiemeli: ennek olyan folyadéknak kell lennie, amelyről a biztonságiak egyértelműen meg tudják állapítani, hogy a szabályoknak megfelel – és tényleg nem haladja meg az egy decit. Ezek alól két kivétel van: átszállás esetén a duty free boltokban vagy a repülőn vásárolt folyadékok; illetve speciális táplálkozáshoz vagy az út alatt egészségügyi okokból fontos folyadékok (ilyen például a bébiétel).

A fenti szabályozásból következően: „Ebben az esetben a folyadékot nem lehetett Kulcsár Dávid káplán úr kézipoggyászában szállítani, mert a szenteltvíztartó űrtartalma nem volt egyértelműen megállapítható, továbbá a szenteltvíz a fenti folyadékkategóriák egyikének sem felel meg.

A repülőtér személyzete semmilyen körülmények között nem kényszerítette őt arra, hogy megigya a folyadékot. A szenteltvíz elfogyasztása az utas saját döntése volt, miután mérlegelte az ismertetett lehetőségeket.”

– fogalmaztak, kiemelve, hogy ezek a szabályok minden utasra vonatkoznak, kivétel nélkül. A repülőtér szerint tehát a biztonsági személyzet az előírásoknak megfelelően járt el. Hozzátették, sajnálják, ha a káplánt kellemetlenség érte, de ezek a repülés biztonságára vonatkozó szabályok.

Kulcsár Dávid arra is hivatkozott posztjában, hogy Rómában mindig átengedték a szenteltvizet. Megnéztük, mi a helyzet más repülőtereken: a római repülőtér külön a szenteltvízre nem tér ki a weboldalán, a folyadékokra ugyanazok az EU-s szabályok érvényesek ott, mint nálunk. Röviden: ott sem kellett volna felengedniük.

Máshol is így megy

Ezek a szabályok egyébként nem légből kapottak, 2006 óta érvényesek Európában, a 9/11 utáni reptéri szigorítások részeként vezették be őket. Ha körbenézünk a világban, ugyanezek érvényesek gyakorlatilag mindenhol. Az amerikai közlekedésbiztonsági igazgatóság útmutatója kitér a szenteltvíz reptetésére is a zarándokoknak címzett kiírásával. A javaslat ugyanaz, mint az EU-s szabályozás:

• vagy feladott poggyászba rakhat az utas akármennyi szenteltvizet,
• vagy viheti kézipoggyászban, de az nem haladhatja meg az egy decilitert. „Javasoljuk, hogy használjon átlátszó műanyag tárolót. Ne használjon fém edényt” – írják.

Ugyanezt az elvet követi az amerikai JetBlue légitársaság, amely a Kulcsár által említett vallásszabadság megsértésével biztosan nem vádolható meg. A számos repülőmegáldós videóval rendelkező légitársaság oldalán is kiemeli, hogy „büszkék arra, hogy támogatják utasaik vallását és hagyományait”. Ennek részeként kézipoggyászban ők sem engednek fel egy deciliternél több szenteltvizet a gépre. Azt viszont engedik, hogy az utas térítésmentesen feladjon egy darab, maximum 10 literes üzemanyagkannát, ha szenteltvíz vagy a Zamzam kút vize van benne.

Az EU-s szabályozásra hivatkoznak a franciák is, ahol a Lourdes-i Boldogasszony-kegyhely szenteltvize miatt külön felhívják a folyadékszabályokra az utasok figyelmét. Itt volt is ebből gond az EU-s szabályok meghozatalát követő évben: 2007-ben számos zarándok próbált átmenni a repülőtéri ellenőrzésen, táskáikban szenteltvízzel teli kulacsokkal. A repülőtér ezeket nem engedte át, így a zarándokok egy része otthagyta, egy része Kulcsárhoz hasonlóan megitta a szenteltvizet.

Inkább meginni, mint kidobni

Kulcsár a bejegyzésben azt írta, három opció állt előtte: vagy kidobják, vagy kiöntik a szenteltvizet, vagy megissza ő maga. A káplán megitta, a három lehetőségből valóban a legjobb opciót választva.

„A szenteltvíz egy látható jel, ami láthatatlan kegyelmet közvetít” – magyarázta teológus szakértőnk. A szenteltvíz tehát olyan, mint az ostya: onnantól, hogy átváltozik Krisztus testévé és vérévé, nem lehet csak úgy kidobni. Az ostya esetében például a miséken tálcázni szoktak a papok, azaz a maradékot visszarakják, nem dobják ki. Ha túl sok ostya marad az áldoztató kehelyben, vagy már híveknek nem adható (az ötödik nap után), „a pap ilyenkor ezt magához veszi, akár 30-40 ostyát megeszik”.

A szenteltvíz egyébként a pap által megáldott só és megáldott víz ötvözete. Ebben a fő szabály az, hogy a só és a víz tiszta legyen, a folyamatot a Katolikus Lexikon részletesen le is írja. Nem lesz viszont attól valami szenteltvíz, ha valaki megszenteli: például amikor idén januárban Kocsis Fülöp érsek megszentelte a Dunát, majd sokak meglepetésére ivott is belőle, akkor nem szentelt, hanem áldott vizet kortyolt a pohárból.

A szenteltvíz nem fogyasztásra, hanem áldásra van. Ezt csak pap hozhatja létre: ha valamit megáldanak, teológiai értelemben „ennek az az üzenete, hogy Isten lefoglalja magának azt a teret. Így ebben az esetben a papnak sokkal jobb meginnia a szenteltvizet, hiszen kidobni nem lehet. Nem az a küldetése a szenteltvíznek, hogy szemét legyen, hanem az, hogy áldást közvetítsen” – mondja az általunk megkérdezett teológus.

A Kulcsárnál felmerült dilemma egyébként internetes berkekben is megjelenik, több blog ír arról, hogy mik a szenteltvíz repülőre vitelének szabályai abban az esetben, ha „magunkat szeretnénk megáldani az út előtt, vagy hirtelen keresztelőt kéne tartani”. Minden pap tart magánál szenteltvizet, bevett dolog az is, hogy például az autójuk kesztyűtartójában van belőle. Hiszen bármikor történhet olyan, ami miatt kell: akár egy baleset, akár egy hívő kérése, akár járhat úgy az egyszeri pap, mint a pápa 2018-ban, amikor egy Chilébe tartó repülőn kérte meg őt az utaskísérő, hogy adja össze őt a párjával a levegőben. „Egy sokat utazó pap sosem tudja, mikor kerülhet olyan helyzetbe, ahol erre szükség lehet” – teszi hozzá a teológus.

A szenteltvíz repülőn szállítása már kevésbé bevett dolog. Azt semmiképp sem indokolja semmi, hogy a pap ne vegye az utazáskor figyelembe a biztonsági előírásokat. Az általunk megkérdezett teológus szerint „méltatlan helyzet, ami előállt, de a szabályok betartása fontos, főleg egy repülőtéren, ahol a folyadék kritikus tényező”. Szerinte Kulcsár a legjobb opciót választotta a felkínáltak közül a megivással. De a legeslegjobbat akkor választotta volna, ha „megszenteli az ott dolgozókat és a repülőteret vele”.

A cikkhez kerestük Kulcsár Dávidot és a Veszprémi Érsekséget is, ők azonban nem válaszoltak kérdéseinkre a cikk megjelenéséig.