Megkérdezték Szijjártótól, hogy az orosz-ukrán háborúban ki az agresszor, helyettese kitért a válaszadás elől

1033

„Nem Oroszország robbantotta ki a háborút, Miniszter Úr?” Ezzel a címmel nyújtott be írásbeli kérdést Szijjártó Péter felé Bedő Dávid, a Momentum frakcióvezetője. Kérdésére kitérő válasz érkezett Magyar Leventétől, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkárától, aki Vadai Ágnes részben azonos tartalmú kérdésével összevonva a következőt reagálta:

„A Kormány a háború kitörése óta következetesen támogatja a béke megteremtésére irányuló erőfeszítéseket.”

Pár hete, az ukrajnai invázió hároméves évfordulóján derült ki, hogy az Egyesült Államok és Oroszország mellett Magyarország sem szavazta meg az Ukrajna lerohanását elítélő ENSZ közgyűlési határozatot. Szijjártó múlt heti, az amerikai külügyminiszter Marco Rubióval folytatott washingtoni egyeztetésén arról beszélt, „nem segít annak a szajkózása, hogy ki a hibás, ki az agresszor”.

A keddi amerikai–ukrán találkozó ukrán szempontból eredményesen zárult, akkor is, ha a megállapodás végül mégsem hozna nyugalmat a frontra: Ukrajna elfogadta az amerikai javaslatot egy 30 napos azonnali tűzszünetre, továbbá az ország visszakapja az ukrán hadsereg az amerikai katonai segélyeket és az amerikaiak hírszerzési támogatását, amelytől Donald Trump egy héttel korábban fosztotta meg az orosz agresszió ellen védekező Ukrajnát. Az amerikai elnök szerdán bejelentette, küldöttség tart Moszkvába, ami a tűzszünetről fog tárgyalni Oroszországgal.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!