Gyurcsány Ferenc: Próbaperek sokaságát indítjuk el nagy cégek és bankok ellen
Nagy cégek, bankok és szolgáltatók elleni próbaperek sokaságát fogja elindítani a Demokratikus Koalíció – jelentette be Gyurcsány Ferenc pártelnök a Facebook-oldalán.
Gyurcsány a DK február végi évértékelőjén beszélt arról hosszan, hogy szerinte a „dolgozó kisemberek” ma mennyire kiszolgáltatott helyzetben vannak Magyarországon a nagy cégekkel és szolgáltatókkal szemben. „Kiszolgáltatottak vagyunk, ezek pedig szenvtelenül kihasználják iszonyatos erőfölényüket” – mondta Gyurcsány a három nagy magyarországi bankról.
A DK elnöke szerint jelenleg nincs piaci verseny a bankok között, és ennek köszönhetően a pénzintézetek kihasználják az erőfölényüket az ügyfelekkel szemben. Szerinte Orbán Viktor olyan világot teremtett, ahol a magyar emberek politikailag és állampolgári értelemben, ügyfélként is kiszolgáltatottak lettek. Gyurcsány ígérete szerint a DK azok hangja lesz, „akik jogosan úgy érzik, hogy őket mindennap kihasználják”.
Mostani posztjában arról írt, sok száz panaszos levelet kaptak az elmúlt időszakban. „A szerteágazó ügyeket egy dolog köti össze: mintha kutyába se vennének bennünket, úgy packáznak velünk a hatalmasok. Folyamatosan dolgozzuk fel a leveleket, kezdődik a harc. Harc az emberek igazáért.”
„Jó egy hete azt mondtuk, hogy nem nézzük tovább tétlenül és csendben, ahogy a nagy cégek, bankok, szolgáltatók kibabrálnak velünk. Perre megyünk ellenük, próbaperek sokaságát indítjuk el, hogy kiderüljön: a hatalmasok sokszor visszaélnek az erejükkel és tisztességtelenül viselkednek”
– írta Gyurcsány, aki néhány nappal korábban azt jelentette be, hogy lakókocsival indul országjárásra.