Nem jutottak el a gyerekekhez Magyar Péterék ajándékai, a Tisza egyesülete végül elszállította azokat

2025. február 25. – 13:00

Másolás

Vágólapra másolva

1412

Továbbra sem oldódott meg a karácsonyi ajándékok ügye, a „Legyél a változás” alapítvány decemberben vitt gyermekotthonoknak adományokat, amelyeket azóta sem kaptak meg a gyerekek. A Magyar Péter-féle alapítvány kedden végül elszállította az ajándékokat a raktárból, ahol január óta álltak, Fülöp Attila és Magyar Péter is azt állítják, hogy a másik fél nem volt hajlandó szerződést aláírni az adományozásról.

Fülöp Attila kedden arról beszélt egy videóban, hogy „véget ért a kutyakomédia,” mivel az alapítvány elszállította a raktárban álló ajándékokat, miután Magyar Péterék nem voltak hajlandóak adományozási szerződést aláírni. Magyar erre rögtön reagált egy bejegyzésben, ahol azt írta, az államtitkár nem mond igazat, mivel pont hogy a gyermekvédelem vezetője tagadta meg a szerződés aláírását a több hónapos próbálkozásaik ellenére.

A Tisza Párt elnöke arról is ír a posztban, hogy Fülöp Attiláék az elmúlt hetekben „azzal fenyegetőztek, hogy kirakják az ajándékokat az utcára.” Ezért döntöttek úgy, hogy inkább elviszik a csomagokat. Az államtitkár szerint Magyar Péter egyetlen célja ezzel az üggyel a hergelés volt, és annak megmutatása, hogy ő nem tudja átadni az adományokat.

Személyesen 2024. december 20-án mentek el az alapítvány önkéntesei Magyar Péterrel két gyermekotthonhoz, hogy az ajándékokat átadják. Itt falakba ütköztek, és közölték velük hogy az adományozással kapcsolatban forduljanak a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatósághoz (SZGYF). Az óbudai gyermekotthonnál maga Fülöp Attila közölte Magyar Péterrel, hogy a több hibát is vétettek a fenntartóval kötött szerződésben, az elhárított ajándékok ezért kerültek a gyermekvédelmi főigazgatóság központjába.

A helyzet azóta sem tisztázódott, legutóbb januárban írtunk arról, hogy még mindig raktárban álltak Magyar Péterék gyerekeknek szánt karácsonyi adományai.

Vágólapra másolva
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!
EUR 404,24 Ft
USD 359,16 Ft
További élő árfolyamok!