Orbán bedobott egy dupla presszót a lepsényi kútnál, aztán „Tolvaj banda” transzparens várta Füreden
2025. február 18. – 18:40
frissítve

Onnan lehetett tudni, hogy egy fontos ember érkezik, hogy már messziről hallatszott a 71-es út mellett tiltakozó civilek sípja, és hirtelen megszaporodtak a biztonsági emberek a bejárat közelében. Kedd kora délutántól egymás után gördültek be a hermetikusan körbezárt Hotel Füred parkolójába a kék villogós kormányzati autók és frakció által bérelt Škodák és Volkswagenek.
Már délelőtt kordonokkal, rendőrökkel, valtonosokkal vették körbe a négycsillagos balatonfüredi szállodát, ahol kedd este kezdődött a Fidesz–KDNP kétnapos kihelyezett frakcióülése. A hotel környékén térfigyelő kamerákat szereltek fel, és egy drón is körözött a levegőben. A gyalogosokat és az újságírókat sem engedték közel az érkező vendégekhez: a fotósok csak a 71-es út túloldaláról dolgozhattak.
„Csak innen engedik önöket fotózni? Na, szép ország ez!”
– jegyezte meg egy arra sétáló férfi.
A hotel parkolójánál sorompó fogadta az érkezőket, és csak a meghívó felmutatásával jutottak be a helyszínre. A szerencsésebb képviselőket egészen a bejáratig vitte a sofőr, és nem kellett a parkolással bajlódniuk. Más a sorompó után rögtön a mélygarázsba hajtott.
Orbán Viktor még bedobott egy dupla presszót Lepsénynél, aztán meg sem állt Balatonfüredig. „Melós este lesz” – posztolta a Facebookon a miniszterelnök, aki ilyenkor zárt körben tart eligazítást a képviselőknek a következő időszak kihívásairól.
Az Atv.hu forrásai szerint az ukrajnai háború, a családtámogatások és Donald Trump győzelme mellett szó lesz „a Soros-birodalom kiszorításához szükséges jogalkotási feladatokról”, ami a kormányzati kommunikáció egyik fontos témája lehet a következő időszakban.
Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője és Kontrát Károly, a kormánypártok balatonfüredi parlamenti képviselője alkotta a miniszterelnök fogadóbizottságát.
Helyi civil szervezetek reggel fél nyolctól kezdve tiltakozó akcióval várták az érkező képviselőket. Nagyjából 100-200 méteres szakaszon lezárták a 71-es út egy-egy sávját autókkal, amelyekre transzparenseket tettek.
„Sírni jöttem” – mondta a Telexnek egy civil résztvevő, aki a magánterületek beépítése és a luxuslakóparkok ellen tiltakozott. Azt ő sem gondolja, hogy az akciótól megváltozna bármi, de azt mondta, szeretné kifejezni valahogy a véleményét. Barátnőivel már reggel 8 órakor itt voltak, és csak ebédelni ment haza, meg felvette a síruháját, hogy bírja a mínusz fokokat.
A tiltakozók közül többen sípoltak, ahányszor csak egy-egy érkező autót láttak, közben újra meg újra ugyanazt a két számot játszották le megafonnal Majkától: az Azt beszélik a városban címűt, meg a frissebbet, a bindzsisztános Csurran, cseppent. Egy helyi idős férfi azt mondta a Telexnek: a hideg idő ellenére már reggel 9 óta kint van, és mindenképp meg akarja várni a miniszterelnököt, mert „nem akar úgy meghalni, hogy ne lássa szemtől szemben”.
Mi pedig lefotóztuk az érkezők közül, akit csak tudtunk:
Tudásra szomjasan sétált autójától a hotel bejáratához Balla György, a Fidesz frakcióigazgatója.
Zsigó Róbert bajai képviselő, a Kulturális és Innovációs Minisztérium parlamenti államtitkára jókedvűen is futott be.
Valamivel borúsabban szállt ki autójából Simicskó István, a KDNP frakcióvezetője, akire komoly feladat vár a következő hónapokban: a KDNP országjárásra indul, hogy a párt szimpatizánsaival az automata pénztárgépekről és a mesterséges intelligencia okozta veszélyekről beszélgessenek.
Kósa Lajos, a Fidesz alelnöke, debreceni országgyűlési képviselője akkorát csalódott a Tisza Párthoz csatlakozó Ruszin-Szendi Romuluszban, hogy még motorozni sem volt kedve. Autójával egészen a bejáratig hajtott, ahol azt is megmutatta: a csomagtartója egy gombnyomással nyílik és csukódik.
Még egy mosolyt is dobott a 71-es út túloldalán álló újságírók felé Nagy István agrárminiszter, aki szintén nagy dobásra készül. A minap jelentette be, hogy agrárországjárásba kezd a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarával.
Jóval Orbán előtt, még világosban megérkezett Semjén Zsolt, a KDNP elnöke, a miniszterelnök helyettese, parlamenti padtársa.
Egyszerre futott be Nacsa Lőrinc és Hollik István, a KDNP két kommunikációs fenegyereke.
Talán már a jövő hétfőn kezdődő tavaszi ülésszakra készült az autóban a KDNP-s Latorcai János, az Országgyűlés alelnöke.
És itt volt Zsigmond Barna Pál, az Európai Uniós Ügyek Minisztériumának parlamenti államtitkára is.
Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke szállt ki az autójából.
Barcza Attila, a Fidesz soproni országgyűlési képviselője a mélygarázsban parkolt, és onnan sétált fel a bejárathoz.
Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter mosolyogva érkezett a frakcióülésre.
Wintermantel Zsolt, a Fidesz volt fővárosi képviselője, korábbi újpesti polgármester egy régi ismerőssel váltott pár fontos szót a bejárat felé tartva. Mint kiderült, Palkovics Lászlót, az Orbán-kormány korábbi miniszterét is meghívták a frakcióülésre.
Dömötör Csaba, a Fidesz EP-képviselője semmi áron nem hagyná ki a fideszes csapatépítőt, egy táskával a kezében sétált be a szállodába.
Szentgyörgyvölgyi Péter V. kerületi polgármester olyan korán megjött, hogy Orbán esti eligazítása előtt még egy kicsit kiült a szobájából nyíló teraszra is.