Baranyi Krisztina: A kisebbik gond, hogy Budapestnek már a terület megszerzésére sincsen elég pénze

387

„A Főváros elővásárlási jogának érvényesítése a rákosrendezői területre jelentős politikai győzelem ma. De ha minden a várható forgatókönyv szerint alakul, akkor a budapestiek súlyos vesztesége lehet belőle holnap” – kezdte pénteki Facebook-bejegyzését Baranyi Krisztina IX. kerületi polgármester, miután kiderült, hogy a kormány meghátrált Rákosrendező ügyében, és megveheti a főváros cége az érintett területet.

Baranyi azzal folytatta, hogy „a kisebbik gond, hogy Budapestnek már a terület megszerzésére sincsen elég pénze”, a kifizetés végső határidejéig, 2039-ig is elnyúlik, amíg senki sem lát el. „Bízhatunk tehát a sokkal szebb jövőben, de ekkora terhet bevállalni jelentős kockázat és mindenképpen más közfeladatoktól von el pénzt
Sokkal súlyosabb tétel lehet a terület fejlesztéséhez, lakóövezet kialakításához szükséges feltételek megteremtése” – folytatta.

A IX. kerületi polgármester írása szerint a rákosrendezői pályaudvarnak és környékének megtisztítása valószerűtlenül magas összeg, mert nemcsak ipari és kommunális szemét van ott vagy sok évtizedes talajszennyezés, hanem „a terület tele van a második világháborúból ott maradt, fel nem robbant lőszerrel, robbanószerkezettel is. (…) (Pár évvel ezelőtt egy másik projekt kapcsán merült fel a Ferencvárosi Rendezőpályaudvar megtisztítása világháborús bombáktól. A költséget akkor több tízmilliárd forintra becsülték).”

Emellett a fejlesztésekről is írt, „a Kisföldalatti meghosszabbítása, a Szegedi úti felüljáró, közúti és kerékpáros infrastruktúra kiépítése nélkül nincs értelme új városrészt építeni (…) Ezek a beruházások tehát, amelyek bármilyen fejlesztés előfeltételei, így együtt több százmilliárd forintos költséget jelentenének még az első kapavágások előtt. Ez sokszorosan meghaladja Budapest lehetőségeit” – írta.

Baranyi kérdésként teszi fel, mekkora esély van vajon arra, hogy az állam magára vállalja a bombák hatástalanításának, talaj megtisztításának, metró és közút építésének költségeit. „Ha a Fővárosnak nem sikerül a kormányból kipréselnie ezeket a költségeket, akkor egy fejlesztésre alkalmatlan, lepusztult területtel gazdagodik, úgy, hogy közben a bevásárlás költségeit még bő tíz év múlva is nyögni fogja.
Tehát nem marad forrása másra sem.”

Megoldás lehet persze, írta, hogy a főváros keres olyan befektetőt, aki az ingatlanfejlesztés mellett hajlandó a kármentesítésbe és a közlekedési fejlesztésekbe is beszállni – részben, vagy az egészet magára vállalva, de szerinte nincs olyan befektető, aki ezt bevállalná, mert nem jön ki a matek.

„Ezt a csapdát kell valahogy Budapest vezetésének kikerülnie. Egy normális országban persze fel sem merülne, hogy egy ilyen fejlesztésből nem veszi ki a részét az állam, fel sem merülne, hogy akadályozza a megvalósulást. De a Főváros belépésével már nem osztanak lapot Habony Árpádnak, így nincs ami motiválja a kormányt az együttműködésre. Ezt nekünk, budapestieknek kell kikényszerítenünk” – fogalmazott.

Karácsony Gergely és Vitézy Dávid pénteken sajtótájékoztatót tartottak a rákosrendezői tervekről, erről itt írtunk.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!