Vödörrel, kaspóval próbálják elbarikádozni a balesetveszélyes folyosót a győri kórházban

Vödörrel, kaspóval próbálják elbarikádozni a balesetveszélyes folyosót a győri kórházban
Toldozták, foltozták, most ilyen – Forrás: Győr Összefog / Facebook
Sudár Ágnes
Sudár Ágnes
Győri tudósító

317

„A szakértők az aljzatbeton minőségi problémáját jelölték meg a hiba okaként” – a győri Petz-kórháztól és az Országos Kórházi Főigazgatóságtól (OKFŐ) érkezett válasz alapján ezért töredezik fel a járólap az összekötő folyosón. Az OKFŐ, mint fenntartó, perben áll a kivitelezővel, a javítások ugyanakkor folyamatosak – felelték arra, hogy mikor orvosolják a problémát.

Korábban széksorral, most szalaggal, vödörrel és virágkaspóval próbálják felhívni a kórházba érkezők figyelmét arra, hogy gödrök és lyukak vannak a Petz folyosóján. Nem kevés ember szembesül naponta a helyzettel, egy korábbi kórházi éves beszámolóból ugyanis kiderült, hogy a régiós feladatot ellátó intézményben

évente ötvenezer fekvőbeteget látnak el, a járóbeteg-részlegen pedig csaknem egymilliót.

A folyosó, amit látunk, 2013-ban készült el az új szárnnyal együtt, funkciója alapján összeköti a régi és az új kórházi tömböt. A beruházás akkor 11 milliárd forintba került, két év leforgása alatt 4000 négyzetméteren két öt- és egy hatemeletes új szárnyat húztak fel. Többek között ide költöztették a kardiológiát, a neurológiát, az onkológiát, több belgyógyászati részleget, illetve a gyerekosztályt is. Azt el kell mondani, hogy a fotón látható helyzet nem általános a teljes szárnyban. Olyan helyen alakult ki, ahol a beteg-, illetve a belső teherforgalom a legjelentősebb.

Az első jelek a járólap kopásánál jelentkeztek, azok sem most. Már két évvel az átadás után a helyi sajtó cikkezett arról, hogy a szinte vadonatúj „szuperszárnyban”
(a győriek körében ez a kifejezés terjed el) a járólapok foltosodnak. A helyzet az évek során nem lett jobb, és bár a cikk elején látható fotó most söpör végig a győri Facebook-csoportokban, aki járt már korábban is a kórházban, bizonyosan találkozott a helyzet valamelyik stációjával. Az egyik kommentelő olvasó fotót is mellékelt az egyik ilyenről:

Korábban székekkel próbálkozott a kórház – Forrás: Győr Összefog / Facebook
Korábban székekkel próbálkozott a kórház – Forrás: Győr Összefog / Facebook

A felvételen látszik, hogy a burkolat valóban előbb „foltos” lett, aztán feltöredezett. És az is látható, hogy több helyen tényleg pótolták, még ha más színű burkolattal is.

A kórház évek óta pereskedik a munkákat 2011-ben elkezdő kivitelező céggel, kérdeztük ugyan azt is az érintettektől, hogy időközben született-e akár első fokú határozat az ügyben, a válasz az volt, hogy folyamatban lévő peres eljárásról nem adhatnak tájékoztatást.

A Telex fontosnak tartja, hogy az egész ország területéről szállíthasson az olvasóinak sztorikat, ezért közlünk gyakran vidéki riportokat. Mivel minden térséget nem tudunk lefedni budapesti szerkesztőségünkkel, keressük az együttműködést vidéki újságírókkal, és fokozatosan országos tudósítói hálózatot szeretnénk kiépíteni. Ez a cikk is egy ilyen együttműködés keretein belül készült.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!