Megjelent egy új egyetemi cím a közszolgálati egyetemen, itt a közszolgálati docens
Új egyetemi címeket hozott létre karain a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE), ami szeptembertől beszáll a tanárképzésbe, az egyetem december óta hatályos szabályzatában megjelent a közszolgálati egyetemi docens és közszolgálati egyetemi tanár fokozat, írja a 444.hu. A lap ezt az újonnan megalakult Földrajz és Természettudomány Tanszék oldalán vette észre, itt földrajztanárokat és integrált természettudományos tanárokat is képeznek majd szeptembertől.
Az NKE decemberben frissített szabályzata szerint a közszolgálati egyetemi docensnek nem kell hivatalos egyetemi docensi pozícióval rendelkeznie, elég, ha a szenátus dönt erről:
„(1) Az Nftv. 32. § (2) bekezdés b) pontja szerinti címzetes egyetemi docens címmel rendelkező személy a szenátus döntése alapján címét közszolgálati egyetemi docens elnevezéssel viselheti.”
Az új természettudományos tanszék oldalán jelenleg csak földrajzszakos oktatókat találni, ezért kerestük az egyetemet, hogy megtudjuk, ki fogja oktatni a fizika, a kémia és a biológia tárgyakat a leendő tanárszakos hallgatóknak. Rákérdeztünk arra is, hogy miért volt szükség az új egyetemi címek létrehozására.
Megkeresésünkre az NKE Sajtó azt írta, hogy „a közszolgálati egyetemi docens és közszolgálati egyetemi tanár címek létrehozását a jogalkotó a 2022. évben tette lehetővé, és az NKE mindenki által megtekinthető Foglalkoztatási Szabályzatában immáron több, mint két éve, 2023 januárjától szerepel. Jövőbeni hivatásukat hallgatóink akkor láthatják el legjobban, ha már egyetemi éveik alatt az elméleti megalapozás mellett széles körű gyakorlati tapasztalatokat is szereznek. Egyetemünk e tekintetben egyedülálló lehetőségeket kínál, és olyan gyakorlati szakembereket von be az oktatásba, akik megkérdőjelezhetetlen szaktekintélyek. Ők a közszolgálati egyetemi docensek és közszolgálati egyetemi tanárok. Az elméleti és gyakorlati elem ideális egyensúlya teszi az NKE képzését a leghatékonyabbá.”
Kitértek arra is, hogy a Nemeskürty István Tanárképző Kar esetében „a közszolgálati oktatók a kar oktatói állományának hozzávetőlegesen harmadát adják – többségük a sokéves gyakorlati tapasztalatuk mellett doktori fokozattal is rendelkezik –, más oktatók mellett, akik között az MTA doktora, egyetemi tanárok, docensek és egyéb munkakörben foglalkoztatott oktatók egyaránt megtalálhatók, ahogy valamennyi egyetemen” – írták.
Az NKE szeptembertől indít tanárképzést a Nemeskürty István Karon, és az új képzési struktúrában a gyakorlóhelyek kiemelt rangot kapnak, ehhez kapcsolódóan írtunk arról decemberben, hogy az egyetem gyakorlóiskolai intézményrendszer kiépítésére készül.
A kormány tervei szerint az új tanárképzésen másfajta képzési és kimeneti követelmények lehetnek, a tanártovábbképzés módszertani alapjának és szakmai programjának kialakításáért felelős központot, illetve a tanártovábbképzés lebonyolításért felelős szervezési egységet is az NKE-n alakítják ki, erről itt írtunk.