Péterfalvi Attila szerint egyfajta hamisítvány Magyar Péter mentős esetlapja

1138

„Ami a sajtóban megjelent az egyfajta hamisítvány, illetve egy olyan következtetés levonására alkalmas vezetéknév kihúzása, amely azt a képzetet keltheti az olvasóban, hogy az Magyar Péter neve és az ő életkora, de ez nem felel meg a valóságnak” – ezt mondta Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnöke az RTL Híradónak a múlt héten, amikor a Magyar Péterrel kapcsolatba hozott esetlapról kérdezték.

Péterfalvi azután szólalt meg a Híradóban, hogy lezárult a NAIH vizsgálata az esetlappal összefüggésben. A Bors 2024 tavaszán mutatott be két dokumentumot, amiből az derült ki, hogy tavaly mentőt hívhattak Magyar Péterhez mérgezési tünetek miatt, ellátni viszont nem tudták, mert elhagyta a helyszínt. „Ott volt egy ilyen xanaxos levél, már csak egy darab volt belőle a tízes levélen, nem tudtam, hogy most egyet vagy többet vett be” – mondta Varga Judit korábbi igazságügyi miniszter volt férjéről, Magyar Péterről ezt megelőzően a Frizbi című műsorban. Arról beszélt, hogy korábban mentőt kellett hívni Magyarhoz, de állítása szerint volt férje azt mondta neki: mondja le a mentőket, nincs rájuk szükség. Az esetről jegyzőkönyv készült, a Bors szerint ezt hozták nyilvánosságra, csakhogy azon ki volt takarva a bejelentő neve, a lakcím viszont megegyezett Magyaréval. Az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) a szivárogtatás után vizsgálatot indított az ügyben, személyi felelőst azonban nem találtak.

Péterfalvi azt mondta az RTL-nek, hogy mindösszesen annyit lehet tudni, hogy a Borsban megjelent esetlapnak lehet előzménye, köze az eredeti esetlaphoz. „De hogy hogy került ki a mentőszolgálattól, ki húzta ki a nevet, ki az, aki átírta az életkort, ezeket nyilván a mi eljárásunk nem derítette ki, nem is volt ez a célja.”

Az adatvédelmi vizsgálatból kiderült ugyanakkor, hogy

  • papíralapú dokumentáció nem készült és azt az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Térbe (EESZT) sem töltötték fel a dokumentumot,
  • így a nyilvánosságra hozott személyes adatok „egyedül az OMSZ rendszeréből kerülhettek ki.”

Péterfalvi szerint a fő probléma az, hogy az Országos Mentőszolgálat rendszerében valaki vagy valakik nyom nélkül megnézhettek esetlapokat, és letölthették azt, így pedig a Borsban megjelent esetlap alapjául szolgáló dokumentumon lévő mentődolgozók adatai kikerültek a rendszerből – ezzel pedig adatvédelmi incidens történt. Ennek azonban nem Magyar Péter az áldozat Péterfalvi szerint.

Az Országos Mentőszolgálat adatvédelmi rendszerét Péterfalviék vizsgálata nem tartotta megfelelőnek, azok az uniós szabályokat nem tudják tartani, de a történtek óta a szükséges fejlesztések már folyamatban vannak – tudta meg az RTL a mentőszolgálat szóvivőjétől.

Az RTL Híradója szerint az ügyben Magyar Péter korábban feljelentést is tett, elmondása szerint azóta nem hallgatták ki. Az ügyben a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda az illetékes, de a nyomozás érdekeire való tekintettel az ügyről nem adhattak tájékoztatást.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!