El a kezekkel a sajtótól! Támogatás!

Korábbi áldozattal és a pannonhalmi főapáttal alakult új gyerekvédelmi munkacsoport

2025. január 23. – 10:44

Másolás

Vágólapra másolva

1640

Többek között egyházi vezető, katolikus értelmiségi, gyermekjogi szakember, újságíró és egykori áldozat is tagja annak a Gyerekasztal Munkacsoportnak, amelynek fő célja egy múltfeltáró vizsgálat előkészítése.

„Bízunk benne, hogy a munkánkkal javítunk a gyermekjogi témákról és a szexuális visszaélésekről szóló közbeszéd minőségén, illetve előmozdítjuk a magyar társadalom egyházi és világi tagjainak párbeszédét. Munkacsoportunk már az összetételével kifejezi a reményt, hogy mindez lehetséges. Nemzetközi szinten is különlegesnek számít, hogy tagjaink között vannak egyházi vezetők, akik kezeltek már gyermekbántalmazási ügyeket, illetve újságíró, aki feltárt ilyeneket. Ennél az asztalnál egymás mellett ül teológus és jogvédő, illetve olyan aktivista is, aki ministránsként elszenvedője volt az egyházon belüli zaklatásnak” – áll a munkacsoport közleményében.

A munkacsoport tagja Dobszay Benedek ferences szerzetes, Feledy Botond külpolitikai szakértő, Gégény István és Görföl Tibor katolikus teológusok, Gyurkó Szilvia gyermekjogi tanácsadó, Hortobágyi T. Cirill pannonhalmi főapát, Pető Attila gyermekvédelmi aktivista és Urfi Péter újságíró.

A munkacsoport szükségesnek tartja egy átfogó országjelentés elkészítését, amely a közleményük szerint számos országot vitt közelebb a valós helyzet megismeréséhez, sok esetben az egyházi közösségeken túlmutató, össztársadalmi szembenézést és gyógyulást is elősegítve.

„Természetesen egy ilyen országjelentés lebonyolítása messze meghaladja a mi civil kezdeményezésünk hatáskörét és erőforrásait; a Gyerekasztal csupán az ehhez vezető pozitív folyamatok támogatójaként tud fellépni. Egy országjelentésnek már az előkészítése is rendkívül összetett feladat, amelyen remélhetőleg együtt tudunk dolgozni a katolikus gyermekvédelem hazai és külföldi szakembereivel” – olvasható a munkacsoport közleményében.

A munkacsoport küldetése összhangban van a Ferenc pápa által kezdeményezett szinodális folyamattal – vagyis az egyház hívek közösségével együtt történő megújításával – és annak gyermekvédelmi célkitűzésével, amely a transzparencia szükségességét hangsúlyozza.

Vágólapra másolva
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!
EUR 400,15 Ft
USD 371,24 Ft
További élő árfolyamok!
Partnereinktől