Sorsok Háza: a kormány szerint sajnálatos, hogy sem a múzeum tartalmáról, sem a működésről nem egyeztek meg a zsidó szervezetek

„Sajnálatosnak tartjuk, hogy sem a múzeum tartalmáról, sem annak működtetése kapcsán nem jött létre egyetértés a zsidó szervezetek között” – fogalmazott a Miniszterelnökségi Sajtóiroda a Népszavának. A lap a Sorsok Házáról tett fel kérdéseket, a sajtóiroda szerint a szeptemberi 1291/2024. (IX. 19.) kormányhatározat „egyértelműen fogalmaz” az intézményről. A Népszava azt írja, a hivatkozott kormányhatározat olyan szempontból tényleg egyértelmű, hogy a Köves Slomó rabbi vezette Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) mégsem lesz az intézmény tulajdonosa, a Sorsok Háza jövőjéről azonban nem rendelkezik.

A kormány tavaly szeptemberben visszavonta a megnyitáshoz szükséges intézkedésekről szóló korábbi határozatát, ami arról rendelkezett, hogy az EMIH tulajdonába és fenntartásába kerül az intézmény. A visszavont határozatban rögzített időpont szerint a Józsefvárosi pályaudvar helyén felépült új, régóta üresen álló emlékközpontnak 2019. december 31-ig kellett volna megnyílnia, az EMIH csak a kiállítás elkészülése után vehette volna tulajdonába az ingatlant.

A Miniszterelnökség egyébként szeptemberben már egyszer részben ellőtte a cikk elején idézett válaszát: a 24.hu a projekt leállításáról érdeklődött, amire a Miniszterelnökség akkor is azzal reagált, hogy sajnálatos, hogy sem a tartalomról, sem a működtetésről nem jött létre egyetértés a zsidó szervezetek között.

A Népszava rákérdezett a Sorsok Háza jövőjére a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségénél (Mazsihisznál) is. Grósz Andor, a szervezet elnöke azt válaszolta,

nincs információja arról, hogy szeptember óta bármilyen fejlemény történt volna.

Ha megszólítják, nem zárkózna el, de Grósznak nincs szándékában akár a kormányzattal, akár az EMIH-hel tárgyalásokat kezdeményezni a Sorsok Háza jövőjéről. „Jelen pillanatban nem ez a fő feladatunk, saját magunkat kell erősítenünk és fejlesztenünk” – fogalmazott a Népszavának. Szerinte alternatíva lehetne a helyzet megoldására, ha a múzeum „egy már meglévő és jól működő intézmény”, a Páva utcai emlékközpont fennhatósága alá kerülne (Grósz a központot működtető kuratórium vezetője is).

Köves Slomó, az EMIH vezető rabbija arra a kérdésre, hogy van-e bármifajta tudása arról, mi lesz a Sorsok Házával, mindössze egyetlen szóval reagált: „nincs”. Köves Slomó tavaly azt mondta a lapnak, előzetesen nem kaptak tájékoztatást arról, hogy a kormány elveszi tőlük a Sorsok Házát. Az utóbbi években nem volt érdemi egyeztetés az EMIH és a kormány között.

A projekt gazdája eredetileg Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum főigazgatója volt, a Sorsok Házának elvileg 2014-ben kellett volna megnyílnia. Ekkor még az épület se volt kész, és a kiállítás tartalmáról is élénk viták folytak. Az épületre mintegy 7,5 milliárd forintot költött az állam, az állagmegóvás és őrzés a korábbi adatok szerint évi 80 millió forintba kerül. A tulajdonosi jogokat az állam képviseletében a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) gyakorolja.

A projekt körül több konfliktus is kialakult, Schmidt Mária személye és az érintett szervezetek közötti nézetkülönbség nehezítette a haladást, és már az is felmerült, hogy más funkciót keresnek az épületkomplexumnak. 2018 szeptemberében aztán Gulyás Gergely bejelentette, hogy egy kormányhatározat értelmében átadják az EMIH-nek az intézményt, ezt a határozatot vonták vissza tavaly szeptemberben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!