Furcsa kanyart vett a volt fideszes nagykőrösi polgármester szolgálati autója

Érdekes kanyart vett a volt nagykőrösi polgármester szolgálati autójának története a tavalyi választás után: az önkormányzat gyorsan tizedáron eladta egy kereskedőnek, majd a Škoda Superb ezután furcsa helyen tűnt fel.
„Az önkormányzat tulajdonában lévő SCU-590, 2020-as full extrás Superb eltűnt a városból, a nyugdíjazott polgármester pedig hirtelen egy ugyanolyan, de új rendszámos autóval kezdett járni”
– írta lapunknak egy nagykőrösi olvasónk felháborodva. Hozzátette: az új rendszámú Škoda Superbet többen is látták a már leköszönt polgármesterrel október végén Nagykőrös utcáin. Éppen az szúrt szemet, hogy az autó szinte ugyanolyan volt, mint korábbi szolgálati autója, de más rendszámmal. Azt persze nem tudhatta senki, hogy a tulajdonába került-e, mindenesetre ekkorra a volt szolgálati autót az önkormányzat új vezetése már eladta.
A Jármű Szolgáltatási Platform online gépkocsi-nyilvántartó rendszerben az új rendszámtábla alapján gyorsan lekereshető a kérdéses Škoda Superb 3T típusú autó. Az autót az adatbázis szerint 2020. április 14-én vették nyilvántartásba.
A 2024. október 17-i eredetvizsgálat fotói szerint korábbi rendszáma megegyezik az önkormányzati hivatali autó rendszámával, amit a vizsgálat után újra cseréltek. Az autó a fotók szerint tökéletes állapotban volt, 84 324 futott kilométerrel. Az is megállapítható, hogy az egykori polgármesteri szolgálati autó jelenleg a harmadik tulajdonosánál van.


Nagykőrösön 2002-től a 2024-es választásig a fideszes Czira Szabolcs töltötte be a polgármesteri posztot, de ebben a ciklusban már nem indult újra. A Fidesz-frakció javaslatára a ciklus utolsó testületi ülésén hathavi jutalmat szavaztak meg a szeptember 30-án leköszönő polgármesternek. Utódja az addigi alpolgármestere, a szintén fideszes Körtvélyesi Attila lett.
Először Körtvélyesi Attila polgármestert kerestük meg azzal, hogy az önkormányzat milyen döntés alapján, milyen okokból, mennyiért és kinek adta el a szóban forgó szolgálati autót. A válaszban mindössze annyi állt, hogy „az érintett gépjármű ellenérték fejében a kereskedőnek 2024. október 08. napján visszaadásra került”.
Itt a cikk meg is rekedt, egészen az elmúlt napokig, amikor olvasónk felhívta a figyelmet arra, hogy valaki hivatalos adatigénylést nyújtott be. Kikényszerítette a nagykőrösi önkormányzattól azt a szerződést, amely alapján megvették a szolgálati Škoda Superbet, és azt a szerződést, amely alapján eladták. A szerződések nyilvánossá váltak a Kimittud adatigénylő oldalon is.
Ami szembetűnő: az a Škoda Superb, ami 2020 márciusában még 11 776 ezer forintot ért (4,3 millió forint árengedménnyel), azt az önkormányzat négy és fél év múlva már egymillió forintra se taksálta, ugyanis 980 ezer forintért adták el ugyanannak a kereskedőnek, amelyiktől megvették (Brill Kft.).
A lapunknak nyilatkozó szakértő szerint egy ilyen kimagasló felszereltségű, kétliteres, összkerékhajtású, DSG váltós, 2020-as Superb, amelyben mindössze 80 ezer kilométer van, ahogy a cikkben szereplő autóban, még erősen 10 millió körüli érték. Ehhez megfelelő referencia a Hasznaltauto.hu, de lehet a mobile.de is, az biztos, hogy csak akkor ér 1 millió forintnál kevesebbet, ha kiégett, vízkáros, vagy nagyon súlyosan összetörték egy balesetben. Ellenkező esetben elképzelhetetlen, hogy a kínálati árak tizedéért legyen kénytelen eladni az önkormányzat.
Az autó egyébként nem sokat töltött a kereskedőnél, gyorsan harmadik tulajdonosához került. A harmadik tulajdonosról hivatalosan nem tudni, hogy kicsoda. Ezért is fordultunk újból Körtvélyesi Attila jelenlegi polgármesterhez, többek között azzal, hogy mi indokolta az autó vételi és eladási ára közötti hatalmas különbséget, valamint hogy a 980 ezer forintos vételárnak van-e ahhoz köze, hogy egymillió forintos értékhatár alatt a nagykőrösi polgármester a testület bevonása nélkül is dönthet, mondjuk, például egy önkormányzati tulajdonú autó eladásáról?
A nagykőrösi önkormányzat vagyonával kapcsolatos ügyletekre vonatkozó rendeletet szerint ugyanis: Az üzleti ingó vagyon hasznosításáról, tulajdonjogának ingyenes vagy visszterhes átruházásáról – a vagyonkezelő javaslatára – egyedi bruttó 1 millió forint forgalmi értékhatárt el nem érő vagyon esetén a polgármester, egyedi bruttó 1 millió forintot elérő vagy meghaladó vagyon esetén a képviselő-testület dönt.
Emellett arra is kíváncsiak voltunk: tud-e arról Körtvélyesi Attila, hogy a korábbi polgármesterhez került vissza az autó? A polgármester a feltett kérdésekre nem adott választ, mindössze ennyit írt: „A Nagykőrösi Polgármesteri Hivatal tulajdonában állnak a hivatali gépjárművek.”
Czira Szabolcs volt polgármester egyetlen fellelhető hivatalos elérési lehetősége a résztulajdonában álló cég, az Arany-Tej Kft. elektronikus címe. Ezen a címen kerestük őt a kérdéseinkkel, miszerint a tulajdonába vagy a használatába került-e a volt szolgálati autó, és ha igen, nem tartja-e etikátlannak a használatát.