Bruti Tisza Szigetet alapított

2025. január 10. – 19:55

Másolás

Vágólapra másolva

Tóth Imre „Bruti” humorista egy Tisza Szigetet hozott létre Debrecenben még ősszel, írja a 444. Emiatt el is köszönt a Magyar Kétfarkú Kutya Párttól (MKKP), amelynek tagja ugyan nem volt, de rajta volt a párt EP-listáján, és a közmédia listavezetői vitájában is ő szerepelt emlékezetesen.

A 444-nek Bruti azt mondta, hogy a Tiszta Tisza Sziget – Debrecen tagjaként legfontosabb célja az akkugyárak elleni fellépés. A szigettagok több videót is készítettek már az akkugyárak veszélyeiről, február 1-jére pedig tüntetést szerveznek, más szervezetekkel együtt.

A humorista a Tisza közmédia elleni tüntetésen is felszólalt, de ott nem derült ki, hogy ilyen szinten van köze a párthoz. Bruti leült Magyar Péterrel, átbeszélték az akkumulátorgyárak problémáját, majd úgy döntött, az MKKP helyett inkább a Tiszával fog dolgozni, ekkor merült fel a sziget ötlete.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!