A rendőrség szerint jogszerű volt az igazoltatás, ami közben meghalt a zagyvarékasi férfi
2025. január 8. – 19:23
„KIÁLLUNK RENDŐREINK MELLETT!”
– így, csupa nagybetűvel kezdi a zagyvarékasi igazoltatás jogszerűségéről szóló Facebook-posztját a Magyar Rendőrség. Arról írtak, lefolytatták a vizsgálatot, amit azért kellett indítaniuk, mert 2024 decemberében rendőri intézkedés közben meghalt egy 40 éves férfi a Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei településen.
„Rosszul vagyok, nem bírom!” – a TV2 híradója által közzétett videóban az hallható, hogy ezt mondta az ellene intézkedő rendőröknek a zagyvarékasi férfi.
A rendőrség azt írta a posztban, értesítették az ügyészséget is az esetről, minden dokumentumot elküldtek nekik. Az eljárás közben beszerzett adatok a hatóság szerint egyértelműen azt mutatják, hogy a férfi halálát
„nem a rendőri intézkedés, különösen nem szükségtelen erőszak okozta”.
„A szolnoki rendőrök Zagyvarékason 2024. december 22-én délelőtt egy általuk ismert, jogosítvánnyal nem rendelkező, tehát éppen súlyos szabálysértést elkövető sofőrt próbáltak megállítani. Egy olyan személyt, akivel már többször kellett intézkedni, sőt az elmúlt hónapokban kétszer is elmenekült a vele szemben fellépő egyenruhások elől” – írják a posztban.
A rendőrség szerint a sofőr kilométereken át nem állt meg, annak ellenére sem, hogy a rendőrök szirénáztak, jelezték neki, hogy ezt tegye meg. Végül a menekülésnek egy ütközés vetett véget, ami után a kocsiból kiszálló vezető lábon próbált tovább menekülni. Több száz méter után kapták el a rendőrök, a férfi azonban továbbra is ellenszegült, ezért megbilincselték.
A posztban leírták, hogy a rendőrök pár másodperccel ezután realizálták, hogy a férfi rosszul van, ezért azonnal mentőt hívtak hozzá, levették róla a bilincset, majd megkezdték az újraélesztést. Később a mentők is próbálták a férfit újraéleszteni, de már nem tudták megmenteni az életét.
A hatóság szerint a médiában „nyilvánvalóan vágott” felvétel jelent meg az esetről. Ráadásul a hírösszefoglalóban megszólalók nem voltak ott az intézkedés közben, „a teljes folyamatot vissza nem adó felvétel alapján tették és vélelmeikre alapozva ítélik meg az intézkedést és állítanak rendőri bántalmazást”.
A rendőrség sajnálatát fejezte ki a hozzátartozóknak, azt írták, megértik a szerettük elvesztése miatt érzett fájdalmukat. Kiállnak ugyanakkor kollégáik mellett, és visszautasítják a rendőri intézkedés jogszerűségét megkérdőjelező, vádaskodó megnyilvánulásokat.