„Rosszul vagyok, nem bírom!” – kiabálta a férfi, aki rendőri intézkedés közben halt meg Zagyvarékason

2025. január 6. – 08:28

Másolás

Vágólapra másolva

„Rosszul vagyok, nem bírom!” – ezt kiabálta a rendőröknek az a férfi, aki tavaly decemberben rendőri intézkedés közben halt meg Zagyvarékason. A 40 éves férfi elfogásáról készült felvételt a TV2 híradója tette közzé.

A rendőrség közleménye szerint a járőrök meg akarták állítani a jogosítvány nélkül autózó férfit, de ő továbbhajtott, majd a Szabadság téren egy betontalapzatnak ütközött. A sofőr ekkor kiszállt az autóból, és megpróbált elfutni a rendőrök elől, de néhány száz méter után elfogták és megbilincselték.

A férfi ekkor hirtelen rosszul lett, elvesztette az eszméletét. A rendőrök rögtön megkezdték az újraélesztést, amit a helyszínre érkező mentők folytattak, de már nem lehetett megmenteni az életét. A haláleset körülményeit a szolnoki rendőrkapitányság közigazgatási hatósági eljárás keretében, szakértők bevonásával vizsgálja. A soron kívül elvégzett hatósági boncolás megállapította, hogy a férfi halálának oka a rendőri intézkedéssel nem hozható összefüggésbe.

Az elhunyt rokonai ezt vitatják, nővére szerint a rendőrök hibája okozta az öccse halálát. A Tényeknek azt mondta, szerinte rendőri túlkapás történt, amit a felvételek is bizonyítanak. „Fejbe verték, sokkolták, rugdosták, ráültek, szó szerint kipréselték belőle a levegőt” – mondta. A család független igazságügyi orvosszakértővel szeretné kivizsgáltatni az esetet.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!