Havi 2,1 millió forintot keres Varga Judit a Miskolci Egyetem akadémiájának kutatójaként
2025. január 7. – 18:05
Bruttó 2,1 millió forintos bért kap Varga Judit a Miskolci Egyetemhez tartozó Közép-európai Akadémiától (KEA) – derült ki a Magyar Narancs adatigényléséből. Az intézmény eredetileg nem akarta kiadni a lapnak, mennyi a volt igazságügyi miniszter fizetése, de a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) segítségével végül sikerült kiperelni az információt.
A három éve létező KEA a Miskolci Egyetem jogi személyiséggel rendelkező szervezeti egysége, melynek létrejöttében volt szerepe Varga Juditnak. A volt igazságügyi miniszter a modellt váltott Miskolci Egyetem alapítványi kuratóriumát vezette havi 1,4 millió forintos fizetésért, míg az uniós elvárások miatt nem kellett ezekről a pozíciókról távozniuk a kormánytagoknak 2023-ban.
A Magyar Narancs tavaly április óta szerette volna kideríteni, mennyit keres Varga Judit a KEA-nál, ezt ugyanis még akkor sem lehetett pontosan tudni, amikor parlamenti képviselőként vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettsége volt. A vagyonnyilatkozatokban csak sávokat kell megjelölni, így annyit lehetett kiolvasni a dokumentumból, hogy 1 millió forint feletti a havi juttatása az alapítványnál.
A KEA először személyes adatra való hivatkozással nem adta ki az információt, így végül per lett az adatigénylésből. A végül csak a bíróságon átadott válaszok alapján Varga kutatóként, szakértőként dolgozik az akadémiának, témája az európai uniós intézményrendszer és az uniós döntéshozatal mechanizmus, ebben nyújt kutatási orientációt az akadémián. Emellett „szakértőként közreműködik az európai uniós jogi ismereteket igénylő további kapcsolódó tudományos kutatásokban és az Akadémia által preferált aktuális kutatási témák kiválasztásában”. A KEA tájékoztatása szerint 2022. január és 2024. április között tíz szakmai előadást tartott és 23,5 óra oktatói munkát végzett a volt igazságügyi miniszter.
A Narancs a Miskolci Egyetem üvegzseb-oldalán található összeállítása alapján azt írja, a legtöbb KEA-s kutató (összesen 31 fő) egy év alatt 12 millió forint díjazásban részesült, a dolgozók közül magasan kiemelkedik Varga Judit évi 24 millió forintos fizetésével, és korábban havi 2 millió forintos fizetését éppen azután másfél hónappal emelték meg 100 ezer forinttal, hogy a volt miniszter belebukott a kegyelmi botrányba. Vargának nem csak ebből kell kijönnie, a Tigra nevű informatikai cégnek is dolgozik.
A KEA-s dolgozóknak egyébként nem kell Miskolcig menniük, ha be akarnak járni a munkahelyükre, mert az alapítvány egy budai épületben székel. Az ingatlant a Schmidt–Ungár-féle Budapesti Ingatlan és Hasznosítási és Fejlesztési Nyrt. adja bérbe az egyetemnek.