Idén több mint száz dízeles és egy hidrogénmeghajtású buszt szerezhet be a MÁV

2025. január 6. – 17:08

Másolás

Vágólapra másolva

Folytatja járműfiatalítási programját, 2025-ben 131 dízelüzemű és egy darab hidrogénmeghajtású busszal bővülhet a MÁV autóbuszflottája – írja közleményében a MÁV-csoport.

A feltételes, beruházási hitel rendelkezésre állásától függő közbeszerzés összesen 10,5 milliárd forint értékű autóbuszról szól, a MÁV 2025. február 6-ig várja az ajánlatokat a felhívásra. A 131 kéttengelyes, alacsony padlós dízelüzemű busz várhatóan Baranya, Bács-Kiskun, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Somogy, Tolna, Vas, Veszprém és Zala vármegyében áll majd forgalomba.

A felhívás feltételei között szerepel, hogy a buszok rendelkezzenek megfelelő fűtő- és hűtőberendezéssel, utastájékoztató, kamera- és utasszámláló rendszerrel és a buszsofőrrel együtt legalább 82 főt tudjanak szállítani.

A hidrogénmeghajtású busz a tervek szerint Csepel és Szigetszentmiklós térségében fog közlekedni, várhatóan 2026 közepén áll majd forgalomba. A MÁV várakozásai szerint ezzel a cserével évente közel 69,5 tonnával csökken majd Budapest elővárosának szén-dioxid-terhelése. A közbeszerzési eljárás ajánlattételi szakasza 2025. január 31-én zárul le.

A MÁV-csoport azt írja, 2018 és 2023 között két és fél ezer új vagy újszerű autóbusz érkezett a Volánbuszhoz, így az elmúlt hat évben az 5800 darabos járműállomány több mint 40 százalékát lecserélték. Ennek köszönhetően az autóbuszflotta átlagéletkora jelenleg 10 év körül jár.

Nem ez lesz az első hidrogénmeghajtású busz a hazai közlekedésben: 2023 decembere óta a budapesti agglomerációban és (felváltva) hat vidéki nagyvárosban lehet utazni egy Solaris és egy Caetano hidrogén-üzemanyagcellás autóbusszal a menetrend szerinti forgalomban, tavaly októberben pedig a budapesti lakosok egy hétig ingyenesen tesztelhették a Mercedes modelljét a 8E vonalán. Ebből mi is kivettük a részünket, a tapasztalatainkról itt olvashat bővebben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!