Magyarországi Református Egyház: 2025 az ifjúság szolgálatának éve lesz

2025. január 6. – 16:38

Másolás

Vágólapra másolva

Egész éves tájékoztató kampányt jelentett be a Magyarországi Református Egyház „Ez is református” szlogennel, amellyel főként az interneten lehet találkozni – írja MTI. Az egyházat 2024-ben ért megrázkódtatások után sikeres megújulásban bízik a közösség, írják.

Bejelentésükben említik például a Bethesda Gyermekkórházban végzett tevékenységüket, amelyben az egyház a klímaellátást fizette ki a nyáron. „A Magyar Református Szeretetszolgálat a Bethesda Gyermekkórházban évente 190 ezer fiatalt gyógyítanak keresztyén lelkülettel, a különféle missziók már eddig is több tízezer embernek segítettek szabadulni valamilyen függőségükből” – írják példaként.

„2025 a református egyházban az Ifjúság szolgálatának éve. Csak hiteles élettel, elkötelezett szolgálattal lehetünk méltók példává válni a következő generációk számára”

– mondta Steinbach József, a református zsinat lelkészi elnöke. A kampánnyal az egyház célja, hogy felhívja a figyelmet arra a hol hídépítő, hol gyógyító, hol az elesetteket felemelő munkára, amelyet az egyház tagjai végeznek.

2024 legnagyobb belpolitikai botránya a kegyelmi ügy volt, miután kiderült, hogy Novák Katalin akkori köztársasági elnök kegyelmet adott K. Endrének, akit egy pedofíliával kapcsolatos ügyben ítéltek el. Később kiderült, hogy a kegyelmi döntésben aktív szerepe volt Balog Zoltán volt miniszternek, aki református püspök is, aki a botrány ellenére nem mondott le egyházi tisztségéről.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!