Budavári polgármester a Halászbástya kordonjáról: A kivitelezés nem volt megfelelő, ezért az elbontásáról intézkedtem
2025. január 3. – 13:52
„Elbontottuk a Halászbástyát eltakaró fekete drapériát”, írta ki a Facebookra Böröcz László I. kerületi polgármester pénteken napközben, nem sokkal azután, hogy a Telexnek is megerősítette, ő adott utasítást annak a kordonnak az elbontására, ami január 1-jén jelent meg a Halászbástya alsó részén, és tábla is hirdette, hogy 1500 forintos jegy megfizetésével lehet kinézni a Dunára.
Böröcz László pénteki Facebook-posztjához két fotót is csatolt, amin látszik, ahogy a városüzemeltetés munkatársai egy mikrobuszba pakolják a fekete kordonokat. A polgármester azt írta posztjában, hogy évente körülbelül 4,5 millióan keresik fel a budai Várat, ami szerinte ugyan „örvendetes és megtisztelő, ugyanakkor az itt élők számára sok nehézséget is okoz a mindennapokban”.
„A Halászbástyát üzemeltető önkormányzati cégünk javaslata alapján a testület döntött arról, hogy a fizetős övezetet teszt jelleggel terjesszük ki a Halászbástya alsó részére is. Január elsejével ez meg is történt, de a kivitelezés nem volt megfelelő, ezért a kordon elbontásáról intézkedtem, ami azóta meg is történt” – írta Böröcz. A fideszes polgármester az egyhónapos tesztidőszakra utalva azt írta, „nem kell hozzá egy hónap, hogy belássuk, nem ez a jó megoldás”.
A Budavári Önkormányzat közgyűlése december 12-én fogadta el a Halászbástya területének lezárásáról szóló indítványt, a felső kilátóterasz korábban többször is fizetős volt, az árat megemelték, és kiterjesztették a lenti szakaszra is, amit egy, a történelmi épület képét erősen rontó, fekete kordonnal kerítettek el.
A fekete kordon miatt többen is felháborodtak, Karácsony Gergely főpolgármester például megkeresésünkre abszurdnak és méltatlannak nevezte az eljárást. Böröcz László pénteken délelőtt kérdésünkre azt mondta, hogy a decemberi közgyűlés egy 30 napos tesztidőszakra állította fel a kordont, de a lehatárolást ő most megszüntette, és nem is állítják vissza azt.
Böröcz a Telexnek azt is mondta, hogy a budai Vár óriási terhelés alatt van, szerinte növelni kell a turizmusból származó bevételeket, de a tapasztalatok alapján a terület alapú lehatárolás helyett a szolgáltatás irányába mozdulnak majd el.