A KRESZ-módosítás szerint nem lehet rátapadni a kékvillogóval és szirénával haladó mentőre vagy más járműre

2024. december 18. – 13:55

Másolás

Vágólapra másolva

Mostantól nemcsak a hagyományos rendőr-, mentő- és tűzoltóautók, de a rendőrség közlekedésrendészeti, közrendvédelmi, illetve személyvédelmi szolgálati ágának helyszíni beavatkozására használt járművei is használhatják a buszsávokat, derült ki a Magyar Közlöny december 16-i számában szereplő KRESZ-módosításból, amellyel kapcsolatban a Kresz TV Youtube-csatorna készített részletes magyarázó videót. A változások érintik a rendőrség terrorelhárító egységének járműveit is, amelyek ezután szintén szabadon mehetnek a buszsávon, de mindkét esetben csak azokról a járművekről van szó, amelyekre fix fény- és hangjelzést szereltek, ezért jól azonosíthatók.

Eddig is szerepelt a KRESZ-ben, hogy a megkülönböztető fény- és hangjelzést használó járművet, tehát jellemzően a rendőrautót, a mentőt vagy a tűzoltóautót nem lehet megelőzni, és olyan követési távolságot kell mögötte tartani, hogy a többi közlekedőt ezzel ne zavarjuk.

Mostantól a kék villogóval és szirénával közlekedő járművet sem zavarhatják a mögötte haladó járművek. Ezzel Pető Attila Kreszprofesszor szerint azt a jelenséget próbálják megszüntetni, hogy sokan szorosan a csúcsforgalomban felbukkanó villogó és szirénázó jármű mögé soroltak be, majd mögötte vonatozva próbáltak kijutni a dugóból.

A csak megkülönböztető fényjelzést használó, tehát nem szirénázó járművek eddig csak a sebességhatárokat léphették át, a módosítással viszont a mindkét irányból behajtani tilos jelzéssel ellátott útszakaszokra is behajthatnak, és ehhez sem kell szirénát használniuk. A védett személyeket és kíséretüket szállító megkülönböztető jelzéssel ellátott járművek eddig csak akkor állhattak meg a tilosban, ha felkapcsolták a kék villogót, mostantól erre sem lesz szükség.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!