Kódot sem kell beolvasni a bérleteseknek a BKK járatain mostantól

2024. december 16. – 12:22

Másolás

Vágólapra másolva

Az ígérethez híven tovább egyszerűsíti a digitálisbérlet-használatot a Budapesti Közlekedési Központ. Az ún. felszállok gomb a jelenleg is elérhető metró gomb továbbfejlesztett változata, és azt a célt szolgálja, hogy a bérlettel, napi jeggyel rendelkezők elkerülhessék a kódbeolvasást, amikor az elsőajtós buszokra vagy trolikra szállnak fel.

A BKK közleménye szerint a felszállok gombra kattintva ki kell választani az aktuális járatot, amelyet GPS-alapon érzékel az alkalmazás, majd ezután azonnal megjelenik az ellenőrzéshez szükséges mozgó ábra, így elő lehet készülni a gyors bérletbemutatásra. Az új funkció a bérletek mellett a napijegyeken is elérhető lesz, az eseti jegyeknél azonban továbbra is kódbeolvasással szükséges érvényesíteni a jegyeket.

Az új fejlesztés a Budapest-bérletek, a Pest vármegye- és országbérletek, valamint napijegyek használata esetén könnyíti meg az érvényesítést. A bérleteket csak akkor kell beolvasni, ha azt az ellenőr kéri a metróbejáratnál, vagy az adott járaton elsőajtós felszállás van érvényben. Az eseti jegyeknél – mint például a vonaljegy, amelyet minden esetben érvényesíteni kell – továbbra is kódbeolvasásra lesz szükség a jegyérvényesítéshez, azaz a mozgó ábra előhívásához. A felszállok gombot a fővároson belül a Volánbusz járatain is lehet használni.

A BKK azt javasolja, hogy már az utazás megkezdése előtt kattintsanak rá a felhasználók a felszállok, amikor már látszik az adott érkező járat. Amennyiben több azonos számú járat is megjelenik az alkalmazásban, akkor a jármű rendszáma alapján lehet kiválasztani, hogy melyikre szállna fel az utas. Metróra szálláskor a kívánt vonalat nem, csak a metróállomást szükséges kiválasztani. Az új funkció eléréséhez az applikáció frissítésére van szükség.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!