A Századvég szerint egyre több választó fordul el Magyar Pétertől

2024. december 13. – 13:43

Másolás

Vágólapra másolva

Kezd visszaerősödni a Fidesz, a Tisza ellenben stagnál; Magyar Péterről egyre több embernek van kedvezőtlen véleménye

– így lehetne összefoglalni a kormány egyik házi közvélemény-kutatója, a Századvég pénteken publikált közvélemény-kutatását. Miközben az intézet a novemberi pártpreferencia-kutatásában a Fidesz enyhe gyengülését mérte, addig decemberre a mérések alapján a kormánypárt már két százalékpontot javítva a biztos szavazó, pártválasztók körében 42, a „politikailag aktív” – a Századvég meghatározása szerint választási részvételét biztosra vagy valószínűre ígérő – választók körében 40 százalékon áll. A Magyar Péter nevével fémjelzett Tisztelet és Szabadság Párt (Tisza) ezzel szemben csak 34, illetve 31 százalékpontot ért el.

Az 1000 fő megkérdezésével készült felmérés – melynek hibahatára a kutatásról kiadott közleményben nem szerepel – alapján az ötszázalékos parlamenti küszöböt biztosan csak a Magyar Kétfarkú Kutyapárt (MKKP) és a Mi Hazánk Mozgalom ugorná át 7, illetve 6 százalékkal. A Századvég öt százalék körül billegőnek mérte a Demokratikus Koalíciót; a Momentumot csak 3, az MSZP-t 1 százalék preferálja. A bizonytalanok hányada 7 százalék.

A Századvég külön rákérdezett a válaszadók Magyar Péterről alkotott véleményére; és hogy, hogy nem, az adatokból az derült ki, hogy az elmúlt hetek botrányai – a kormánypárti kutatók bizarr módon ide sorolják azt is, amikor Menczer Tamás, a Fidesz kommunikációs igazgatója egy pécsi gyerekotthon előtt rárontott Magyarra – érezhetően ártottak Magyar Péter megítélésének. Magyar kedveltségi indexe (azaz a kedvező és kedvezőtlen vélemények különbsége) szeptember óta negatív tartományban mozog, azonban a novemberi -12 százalékról decemberre -18 százalékra romlott. A Századvég azonban felmérésében csak a Magyarról alkotott véleményekre kérdezett rá, és a kedveltségi indexből nem derül ki, hogy más politikusokkal – például Orbán Viktorral – összevetve ez az érték mennyire számít rossznak vagy jónak.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!