Magyar Péter feljelenti a Tisza Párt volt önkéntesét, mert a gyanú szerint hárommillió forinttal nem tudott elszámolni
2024. december 13. – 11:28
frissítve
A Tisza Párt egykori önkéntese a gyanú szerint nem tudott elszámolni hárommillió forintnyi támogatással, ezért a párt a nyomozó hatóságokhoz fordult az ügyben – jelentette be Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke a Facebook-oldalán.
Magyar azt írta, a volt önkéntesük szabálytalanul járt el a pártnak szánt támogatás kezelése során. A pártelnök állítása szerint az illető nem tudott elszámolni hárommillió forinttal. Hozzátette, hogy a pénzbeli támogatások kezelésével csak az erre kijelölt személyek foglalkozhatnak a pártban, és a Tisza Párt nem engedélyezi más személyeknek a támogatások gyűjtését, és az erről való tárgyalásokat sem.
„Amennyiben ilyen eset merül fel, úgy azonnal közbelépünk. Ha bármilyen szabálytalanságot tapasztalunk, akkor következetesen és azonnal megtesszük a szükséges lépéseket, ahogy azt egy konkrét ügyben meg kellett tennünk a tegnapi napon” – írta Magyar.
Az esettel kapcsolatban kérdéseket küldtünk a rendőrségnek, amint választ kapunk, beszámolunk róla.