Öt évet kapott a vállalkozó, aki azt ígérte Galambos Lajosnak, segít neki elkerülni a börtönt
Vesztegetést állítva, hivatalos személyi jelleg színlelésével elkövetett befolyással üzérkedés miatt hozott ítéletet a Székesfehérvári Törvényszék abban az ügyben, ami az azóta már a börtönből kiengedett Galambos Lajos (Lagzi Lajcsi) ügyével összefüggésben indult – írja közleményében a Központi Nyomozó Főügyészség.
A vádirat lényege szerint 2021 júniusában egy vállalkozó alkalmazottja segítségével, magukat valótlanul hivatalos személynek kiadva azzal kereste meg Galambost, hogy 200 millió forintért cserébe kapcsolataikon keresztül biztosítani tudják, hogy megússza letöltendő börtön nélkül az ellene és felesége ellen akkor még folyamatban lévő büntetőeljárást. A zenész emiatt többször találkozott egy, a vállalkozó által ajánlott ügyvéddel is, aki megerősítette, hogy a vállalkozó valóban képes kedvezően befolyásolni a bíróság döntését.
Az ügyészség további két személyt is megvádolt, egyikük a vállalkozó hozzátartozója, aki aktívan támogatta őt, míg a másik személy tudva a jogellenes ajánlatról, pénzért cserébe közreműködött abban, hogy felvegye a kapcsolatot a vállalkozó Galambos Lajossal.
A vádirat szerint a vállalkozó valójában nem rendelkezett a hivatkozott kapcsolattal, a kért jogtalan előnyt magának tervezte megtartani. Az ügyben a vállalkozót öt év szabadságvesztés büntetésre ítélték, alkalmazottját és az ügyvédet azonban bizonyíték hiányában felmentették.
A vád képviseletét ellátó ügyész fellebbezett az ítélet ellen, a felmentett alkalmazott és ügyvéd esetében végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztést és pénzbüntetés kért, az ügyvéd esetében továbbá jogi egyetemi végzettséghez kötött foglalkozástól eltiltást is.