Nem landolt Budapesten szír gép, egy 2012-es fotó terjedt

2024. december 8. – 10:22

Másolás

Vágólapra másolva

A Magyar Hang arról számolt be, hogy nagy készülődés előzte meg szombat este a Syrianair repülőjének érkezését Ferihegyen. A lap információi szerint a szíriai gép valamivel nyolc óra előtt gördült be az I. terminálra. A rejtélyes szíriai gépről közölt fotók azonban megegyeznek több 2012-ben készült felvétellel. A Budapest Airport és a kormány is tagadta a lap értesüléseit.

A lap által közölt képek 2012 októberében készülhettek. Ezeken egy Moszkvából Damaszkuszba tartó gép látható, amit török vadászgépek kényszerítettek leszállásra Ankarában. A gép ekkor egy kilencórás kényszerpihenő után folytathatta útját Damaszkuszba. A Magyar Hang elismerte: téves feltételezés volt, hogy Aszad Budapestre érkezhetett, elnézést kértek olvasóiktól.

A szír gép landolásáról szóló értesüléseket a Budapest Airport is cáfolta. „A Budapest Airport határozottan visszautasítja a Magyar Hang felületén 2024. december 8-án Titokzatos szíriai repülőgép landolt Ferihegyen – Reuters: Aszad elmenekült címmel megjelent cikk tartalmát. A repülőtér nem fogadott és nem is szolgált ki szír felségjelzésű gépet. Az ilyen típusú megszólalások és híresztelések képesek arra, hogy aláássák az általános bizalmat a Budapest Airport iránt” – írták.

„Fakenews, hogy Magyarországra érkezett Bassár el-Aszad. A Magyar Hang fakenewsához használt fotó egy 2012-es cikkből való” – írta az MTI-nek küldött közleményében a Kormányzati Tájékoztatási Központ.

A szíriai eseményeket az egész világ kiemelt figyelemmel kíséri. A szíriai felkelők vasárnap reggelre elfoglalták Szíria fővárosát, Damaszkuszt. A Reuters két szír tisztviselőre hivatkozó jelentése szerint a diktátor repülővel ismeretlen helyre távozott Damaszkuszból. Mohamed Gázi al-Dzsalali, az ország miniszterelnöke utoljára szombat este beszélt Bassár el-Aszaddal, azóta nincs értesülése a bukott diktátor hollétéről.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!