Magyar szerint Orbán világossá tette, hogy a Fidesz valódi arca az erőszakosan hőbörgő Menczer

2024. december 6. – 09:35

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

„Orbán Viktor a pápa meglátogatása után, ma világossá tette, hogy a Fidesz valódi arca a gyermekotthon előtt ittasan, erőszakosan hőbörgő, emberi mivoltából kivetkőző kommunikációs államtitkár”

– így reagált a Facebookon Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke a miniszterelnök péntek reggeli rádióinterjújára. Orbán Viktor a Kossuth rádióban úgy kommentálta a keddi Menczer–Magyar-csörtét, hogy Menczer Tamás „jól tette”, amit tett a pécsi gyermekotthonnál. Magyar a posztjában a „Kárpátok Al Capone-jának” nevezte Orbánt, és azt írta róla, hogy a hatalma érdekében „kész a janicsárjain keresztül verbális, vagy akár fizikai erőszakot is igénybe venni”.

Magyar szerint Orbán nyílt vitára gyáva kiállni, szerinte „inkább kocsmai verőemberek háta mögött megbújva kiabál”. A Tisza elnöke szerint a miniszterelnök az 1956-os forradalomtól eljutott az orosz megszállókig, Sólyom Lászlótól és Mádl Ferenctől Menczer Tamásig, a templomtól a kocsmáig.

Magyar Péter kedden egy pécsi gyerekotthonba akart bejutni, amikor váratlanul üvöltözve megjelent a helyszínen Menczer Tamás, és nagyjából húsz percig veszekedett Magyarral élő adásban, a kamerák gyűrűjében. Török Gábor politikai elemző szerint politikatörténeti pillanat lett az akcióból, „ilyen kocsmai szintű, »gyere ki a hóra« fellépést szándékosan még soha nem produkált magyar politikus”.

A Menczer–Magyar-csörtéről szóló elemző cikkünkben írtunk arról, hogy valószínűleg ez lesz az új kommunikációs stratégia, amit nagy valószínűséggel hónapok óta készíthettek elő, a lekezelő stílussal („Már reszketsz, Kicsi.”) pedig az alá-fölé rendeltséget kívánta demonstrálni a kommunikációs vezető.

Később a héten a kormánypárt vezető arcai ennek mentén kezdtek el kommunikálni, Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője szerint „Menczer Tamás nem csinált mást, csak válaszolt Magyar Péter több hónapos sértegetéseire, hazugságaira, és provokációira”, szerdán Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter is azt mondta, hogy szerinte a Tisza Párt megjelenésével újfajta verbális durvaság jelent meg a közéletben.

A magyar politikában eddig szokatlan vita legsúlyosabb pillanatait itt lehet visszanézni:




Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!