Török Gábor: Ilyen kocsmai szintű fellépést még soha nem produkált magyar politikus

2024. december 3. – 11:50

Másolás

Vágólapra másolva

Török Gábor politológus szerint politikatörténeti pillanat volt Menczer Tamás és Magyar Péter keddi „vitája” a pécsi Szikla utcai Befogadó Gyermekotthon előtt. A Fidesz kommunikációs igazgatója agresszív stílusban lépett fel a Tisza Párt elnökével szemben, közvetlen közelről rágalmazta és sértegette Magyart, és folyamatosan a szavába vágott.

„Azt hiszem, értem, hogy mi lehetett a Fidesz célja. Provokálni Magyar Pétert, esetleg hibázásra kényszeríteni, de mindenképpen lehúzni a sárba. Politikatörténeti pillanat lett belőle, ilyen kocsmai szintű, »gyere ki a hóra« fellépést szándékosan még soha nem produkált magyar politikus”

– állapította meg Török Gábor.

A politikai elemző kiemelte, hogy mindezt a Fidesz egyik fontos tagja, a párt kommunikációs igazgatója követte el a legerősebb ellenzéki párt vezetőjével szemben.

„Mintha Szigetvári Viktor kicsizte volna le Orbán Viktort közel húsz évvel ezelőtt... Azok alapján, amit a választói ízlésekről, elvárásokról korábban megtanulhattunk (hogy milyennek szeretik látni a politikusokat az emberek), azt kellene mondani, hogy ez bizony hatalmas öngól volt, túljátszás, túlszereplés, alulmúlás. De a világ változik, a kérdés csak az, hogy merre és mennyire” – zárta Facebook-posztját Török.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!