Megkérdezték Sulyok Tamást a Magyar Péter-féle Varga Judit-hangfelvételről

2024. december 5. – 10:58

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

„Tízéves fiam meglátogathatja önt a munkahelyén?” – ezzel a kérdéssel kezdődik a „Kérdezd az elnököt” c. felvétel, amiben Sulyok Tamás köztársasági elnök olvasói/állampolgári kérdésekre válaszol. Kérdezik őt ebben arról is, hogy hogyan tudja megszólítani a fiatalokat, vagy hogy a kormányt szidókat és egymást hergelő embereket mikor unják már meg.

Itt hangzott el kérdésként az is, hogy mi a véleménye Sulyoknak arról a hangfelvételről, amit Magyar Péter titokban készített egy olyan beszélgetés során, amely közötte és volt igazságügyi miniszter volt felesége, Varga Judit között zajlott.

Erre Sulyok azt mondta: „Ilyen típusú hangfelvételeknek a meghallgatása nem tartozik a szokásaim közé. Nem tudok rá mit mondani.”

Sulyok Tamás stábja nemrég arról készített videót, akkor járókelőkkel, hogy tudják-e, hogy hívják az államfőt. Utóbb kiderült, a stáb nem kért engedélyt a videóban megszólaltatott 12 éves lány szerepeltetéséhez.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!