A gyerekek meztelenre vetkőztetésével vádolt pap szerint lejáratókampány folyik ellene

2024. december 5. – 20:12

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Közösségi oldalán reagált a ma felmerült vádakra Pajor András atya, akiről a Válasz Online csütörtökön azt írta, ellene folytat eljárást gyermek- és ifjúságvédelmi ügyben a katolikus egyház.

A lap szerint nem konkrét pedofil aktusokról lehet szó Pajor András esetében, hanem „ministránsfiúk szisztematikus betöréséről, megalázásáról; hatalommal, tekintéllyel való visszaélésről, aminek volt szexuális dimenziója is.” A Válasz Online egyházi forrásokra hivatkozva írja, hogy az eddig ismeretlen pap ellen zajló eljárás Pajor atya ellen van folyamatban.

A csütörtök délután közzétett posztjában Pajor atya azt írja:

„Súlyos lejárató kampány folyik ellenem. Nem magyarázkodom, mert nincs miért. Aki ismer, kérem, aszerint ítélje meg mindezt.”

Az eljárásról szóló híreket egy csütörtöki közlemény is megerősítette, bár az az elkövetőt nem nevezte meg. Az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye közleményében azt írta, hogy bejelentés érkezett a főegyházmegye Gyermek- és Ifjúságvédelmi Szolgálatához egy fővárosi plébános ellen.

A Válasz Online-nak nyilatkozó áldozatok azt mondták, hogy ifjúsági táborokban rendszeresen meztelenre kellett vetkőzniük Pajor előtt, és volt, akiket meg is tapogatott.

Az ügyben kérdéseket küldtünk Pajor Andrásnak, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegyének, a Kassai téren található Budapest-Herminamezői Szentlélek Plébániának, valamint a Budapesti Rendőr-főkapitányságnak is. Emellett saját egyházi forrásainknál is érdeklődtünk az ügyről, de azt mondták, jelenleg hírzárlat van, és az áldozatok védelme érdekében nem adnak ki semmilyen információt.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!