Tíz évig tartott a csalárd románc: az áldozat sosem látta szerelmét, de 14 millió forintot utalt át neki
2024. december 4. – 08:38
frissítve
A Kecskeméti Járási Ügyészség zsarolás és csalás miatt vádat emelt egy férfival szemben, aki az interneten megismert férfiakat a tőlük kapott intim fotók nyilvánosságra hozatalával fenyegetve 4,2 millió forintot szerzett meg.
Emellett a vádlott egy társkereső oldalon megismert egy férfit, akit 10 éven keresztül azzal hitegetett, hogy élettársi kapcsolatot fog vele létesíteni. A csaló férfi a megismerkedésükkor nem magáról készült fényképeket küldött, kapcsolatot pedig csak telefonon és üzenetküldő alkalmazáson tartott a sértettel, soha nem találkozott vele személyesen.
A vádlott azt állította, hogy a közös élet elkezdéséhez a nem létező ingatlanát értékesíteni fogja, azonban addig is a lakáson lévő hitel havi törlesztésében a „párja” segítségét kérte. A férfi összesen 14 millió forinthoz jutott jogtalanul.
Az ügyészség a férfit a zsarolás mellett üzletszerűen elkövetett csalás bűntettével vádolja és ezért vele szemben börtönbüntetés kiszabását, valamint a korábbi felfüggesztett büntetésének utólagos végrehajtását indítványozza.
Janecskó Kata Nők a hálóban című könyve olyan esetekkel foglalkozik, amelyekben az elkövetők szerelmet ígérve pénzt csaltak ki áldozatukból. A szerzővel többek között arról beszélgettünk, hogyan történhet meg, hogy egy értelmes, sokszor magas pozícióban dolgozó nő beveszi a kívülről nézve átlátszó meséket. Interjúnkat itt olvashatják el.