Vadai: 2053-ig titkosították a hekkerek által megszerzett katonai adatokról szóló bizottsági ülés jegyzőkönyvét

2024. december 3. – 20:24

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

2053-ig titkosították az Országgyűlés Honvédelmi Bizottságának ülésén készült jegyzőkönyvet, miután a bizottság a Védelmi Beszerzési Ügynökséget ért hekkertámadást tárgyalta kedden – közölte a Facebookon Vadai Ágnes (DK).

Vadai szerint gyorsan lezavarták az esetről való beszélgetést, „a honvédelmi miniszter egy egész órát se töltött ezzel a témával”. A témáról megkérdeztük a Honvédelmi Minisztériumot, ha érdemben válaszolnak, beszámolunk róla. Vadai Ágnes megkeresésünkre annyit közölt, hogy „a hatályos jogszabályok alapján bármilyen adat megosztása büntetőjogi felelősséget von maga után”, ezért semmit nem tud mondani.

Október közepén zsarolóvírus-támadás érte a Védelmi Beszerzési Ügynökséget. A nemzetbiztonsági szempontból érzékeny adatokat ellopó hekkerek titkosították a védelmi beszerzésekről szóló fájlokat, és ötmillió dolláros váltságdíjat kértek a feloldásukért azzal fenyegetőzve, hogy különben nyilvánosságra hozzák azokat.

A kikerült képernyőfotók alapján a behatolók széles körű hozzáférést nyertek a pénzügyi beszámolókhoz, honvédelmi szervezeti információkhoz és a honvédelmi és haderőfejlesztési programhoz, cégvezetői utasításokba és belső emailekbe olvashattak bele, de még a belső ellenőrzésekről szóló dokumentumokat is megszerezték.

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter azt mondta a témáról egy kormányinfó keretében, hogy a kiszivárgott adatok között vannak titkosítottak, például beszerzési adatok, de igazán érzékeny, a honvédelemben katonai struktúrára vonatkozó adatokat nem tartalmazott a nyilvántartás.

A magyar állam százszázalékos tulajdonában álló VBÜ 2019 decemberében alakult meg a védelmi és biztonsági feladatokkal összefüggő beszerzések központosítása érdekében. Az ügynökséget ért támadásról itt írtunk bővebben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!