Orbán Balázs szerint a Nyugat a háború eszkalációjával akarja kész helyzet elé állítani Trumpot

2024. november 20. – 07:40

Másolás

Vágólapra másolva

„A neoliberalizmus kora után vegyük fontolóra a szuverenitás kora kifejezést” – jelentette ki Orbán Balázs a Danube Institute Trump 2.0 keddi konferenciájának záró panelbeszélgetésén. A Magyar Nemzet beszámolója szerint a miniszterelnök politikai igazgatója arról beszélt, egyes liberális gondolkodók a világot a jó oldalon álló demokráciákra és a rossz oldalon lévő autokráciákra osztották fel, azonban

„a magyarok és még vagy 190 ország számára a világ jóval összetettebb”.

Orbán Balázs az orosz–ukrán háborúval kapcsolatos jelenlegi helyzetet rendkívül veszélyesnek nevezte. Szerinte a nyugatiak ugyanis azt gondolják, hogy képesek a kezükben tartani a háború menetét, az ukránok azonban folytatni akarják a háborút. Orbán szerint a következő két hónapban ezért az eszkaláció lehet a stratégiájuk, hogy kész helyzet elé állítsák a második Trump-kormányt.

A NATO kapcsán Orbán azt mondta, Donald Trump megválasztott amerikai elnök Európa érdekét szolgálja, amikor arra ösztönzi az európai vezetőket, hogy vállaljanak nagyobb felelősséget a saját országaik védelmében. Szerinte mindez nagyobb szuverenitást jelentene az európaiak számára, akiknek ma nincsen saját hangjuk például az ukrajnai konfliktusban sem.

Ezzel együtt kritizálta a Biden-kormányt, amely szerinte arra akarta rávenni Magyarországot, hogy változtassa meg a háborúval, a migrációval, a genderpolitikával és Kínával kapcsolatos álláspontját, így szerinte „nem az a kérdés, hogy a magyarok szabad, virágzó, demokratikus társadalomban akarnak-e élni, hanem az, hogy a nagyhatalmak tiszteletben tartják-e mások szuverenitását”.

Orbán Balázs ezúttal is megismételte a magyar kormány érvelését, miszerint öngyilkos lépés lenne Európa részéről lemondani az orosz gázról és olajról, és ez szerinte nem a morál hiánya: „egy kormány ugyanis elsősorban a saját népe jólétéért felelős”, márpedig ha egy kormány nem a saját népe érdekei mentén cselekszik, az nem szuverén.

Szijjártó Péter is arról írt hétfői posztjában, hogy az elmúlt évtizedek legveszélyesebb két hónapja áll előttünk. A külgazdasági és külügyminiszter attól fél, hogy Donald Trump amerikai elnök januári beiktatása előtt Joe Biden és a demokraták olyat tesznek, amivel a harmadik világháború kitörését kockáztatják – legalábbis erről posztolt a miniszter a Facebook-oldalán. A külügyminiszter szerint Trump győzelmével óriási esélyt kapott Európa, hogy újra béke legyen a kontinensen.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!