Fürjes Balázs vezeti a céget, ami 62 milliárdból építi fel a Református Egyetemvárost Budapesten

62 milliárdból építi fel a Református Egyetemvárost Budapesten egy egyházi cég, amit Fürjes Balázs, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság magyar tagja, volt Budapest-ügyi államtitkár vezet, írja a Hvg.hu. A Református Egyetemváros Kft. a Református Egyház tulajdona, tavaly októberben jegyezték be, ez a cég írta ki a pályázatot a campusberuházásra, a pályázatot pedig az Archikon Architects stúdió nyerte el nyáron, és a IX. kerületi Kinizsi utca 30-36. és Üllői út 27. szám alatti ingatlanokat érinti.

A Református Egyetemváros tervei – Fotó: Archikon Stúdió
A Református Egyetemváros tervei – Fotó: Archikon Stúdió

A beruházást a kormány 2022-ben nyilvánította kiemelt beruházássá, így nem kell településképi véleményezési eljárást vagy településkép-védelmi tájékoztatást és szakmai konzultációt lefolytatni, írja a lap. A tenderdokumentáció alapján a beruházás várhatóan 62,5 milliárd forintba kerül majd, és 2026. május 31-ig kell elkészülnie.

A Református Egyetemváros a tervek szerint állami támogatásból és egyházi forrásokból épül meg a Markusovszky tér környezetében, itt kap majd helyet az állam- és jogtudományi kar, és a pszichológiai intézet, vagyis 2500 hallgató folytathatja majd ott a tanulmányait.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!