Alig utazik Sulyok Tamás, Európát még el sem hagyta köztársasági elnökként

2024. október 25. – 19:02

Alig utazik Sulyok Tamás, Európát még el sem hagyta köztársasági elnökként
Sulyok Tamás és felesége, Nagy Zsuzsanna megérkezett Párizsba a nyári olimpiára – Fotó: Sulyok Tamás / Facebook

Másolás

Vágólapra másolva

Összesen tíz alkalommal járt külföldön Sulyok Tamás a március 10-i beiktatása óta, azaz bő hét hónap alatt – derült ki a Népszava közérdekű adatigényléséből.

A Sándor-palota közlése szerint a köztársasági elnök októberig tíz külföldi látogatásából nyolc alkalommal használt repülőgépet, mindegyik alkalommal a honvédségi különgépet.

Az elmúlt hét hónapban kétszer is járt Sulyok Krakkóban, Rómában és Párizsban. Repülővel ment ezenkívül Litvániába és Brüsszelbe. A Sándor-palota válasza szerint Sulyok hivatalos útjaira három- és – a törvényi előírásokat maximálisan kihasználó – tizenöt fős stábbal utazott. Hogy melyik helyre mekkora delegációval érkezett, azt nem árulták el.

Jóval aktívabban kezdte a diplomáciai feladatokat Novák Katalin. A volt köztársasági elnök az első hat hónapban 21 alkalommal járt külföldön, míg Áder János 2012-ben, elnöklése első fél évében mindössze hétszer hagyta el az országot.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!