A polgármester is csak a Facebookról értesült, hogy megszűnik a fekvőbeteg-ellátás a helyi kórház szülészeti osztályán

2024. október 25. – 20:57

Másolás

Vágólapra másolva

November 4-től megszűnik a fekvőbeteg-ellátás a Keszthelyi Kórház szülészet-nőgyógyászati osztályán, a feladatokat a környező kórházak veszik át, jelentették be a kórház Facebook-oldalán pénteken. Azt írják: a járóbeteg-ellátás, a terhesgondozás és a nőgyógyászati szakellátás továbbra is biztosított lesz.

„Az egészségügy szakmacsoportos centralizációjának megfelelő intézkedés a betegbiztonság megteremtését célozza. Ezáltal a kismamák és a páciensek magasabb szakmai szintet képviselő – komplikált esetben is azonnali beavatkozásra képes – intézményekben kapják meg az egészségügyi ellátást” – indokolták a döntést.

Azonnali és részletes tájékoztatást követel az ügyben Keszthely júniusban megválasztott, új polgármestere. Tóth Gergely is csak a kórház Facebook-posztjából értesült a bezárásról. Azt írja, hogy az új vezetés hivatalba lépése óta azért harcolnak, hogy a helyi kórházban minden osztály megmaradjon, és az ellátás színvonala se romoljon.

Facebook-posztja szerint épp csütörtökön egyeztetett a kórház vezetésével és Nagy Bálinttal, a város országgyűlési képviselőjével is. Tóth szerint Nagy akkor még azt állította: a kórház működés stabil, és az is marad. Szerinte a fekvőbeteg-osztály bezárását nem lehet stabil működésnek nevezni, és nem is tudja elfogadni a döntést.

A helyi kórház jövője és fennmaradása az önkormányzati választás egyik fontos kampánytémája volt Keszthelyen, ahol tizennyolc év után váltották le a Fideszt. Manninger Jenő, a város volt polgármestere, korábbi országgyűlési képviselője szerint a vereség egyik oka épp az volt, hogy a kampány alatt több hétre felfüggesztették a kórház nőgyógyászati osztály működését. „Nem önkormányzati hatáskör, de könnyű volt ránk égetni. Újraindítását kormányzati segítséggel elértük, de ez már kármentés volt csupán” – fogalmazott a Facebookon Manninger, aki szerint ez egy olyan téma volt, amivel fogást talált az ellenzék a Fideszen.

A helyi ellenzék fáklyás felvonulást hirdetett a kórház megmentéséért tavasszal, amire váratlanul sokan mentek el. „Magas labda volt ez nekünk” – ismerte el Tóth Gergely a választás után a Válasz Online cikkében. Nagy Bálint, a Fidesz országgyűlési képviselője, közlekedési államtitkár villámgyorsan elérte akkor, hogy pár hét szünet után újrainduljon a nőgyógyászati-szülészeti osztály. Most újra megszűnik a fekvőbeteg-ellátás az osztályon.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!