Az Antall-kormány egykori államtitkára is segíti Magyar Pétert a válogatásban

2024. október 24. – 22:10

Másolás

Vágólapra másolva


Az Antall-kormány egykori államtitkára, Raskó György is segít Magyar Péternek kiválasztani, kik lesznek majd a Tisza Párt leendő képviselői, szakpolitikusai. A Klubrádió Megbeszéljük című műsorában beszélt erről Raskó, akinek lejáratását már el is kezdte a kormánymédia, zöldbáróztak, és azt írták, a rendszerváltás utáni privatizáció első hullámában központi szerepet játszott a hazai mezőgazdaság és az élelmiszeripar leépítésében.

Raskó György szerint Magyar Péter azokat szűrné ki a casting során, akik ugyan szakmailag az elmúlt harminc évben megállták a helyüket, de valamilyen pártkötődéssel rendelkeznek. Ez ugyanis Magyar szerint lejárató kampányokat hozhat magával, ami ellen nincs kedve harcolni a stábjával.

Raskó György 2017-ben még a Momentumot támogatta, 2022-ben Márki-Zay Pétert. Többször beszélt arról, hogy szerinte az LMP-t a Fidesz pénzeli és irányítja. Gyurcsány Ferencről szintén azt gondolta, hogy ő Orbán hatalmának legnagyobb őrzője, írja a 444. (Klubrádió via 444)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!