HVG: Végrehajtói irodát nyithat egy KDNP-s politikus fia

2024. október 24. – 06:04

Másolás

Vágólapra másolva

Mások mellett Földi László kormánypárti országgyűlési képviselő fia is végrehajtói kinevezést kapott, így a politikus rokona hamarosan saját irodát nyithat – értesült a HVG.

A lap azt írja, hogy a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SZTFH) összesen tizenöt pozíciót hirdetett meg, ezek közül több is azután üresedett meg, hogy vádat emeltek a Schadl-ügy érintettjei ellen.

A végrehajtói kinevezésekről pályázati úton döntött az SZTFH. A kiírás szerint azok jelentkezhettek, akik egyebek mellett egyetemi jogi végzettséggel és legalább kétéves gyakorlattal rendelkeznek, valamint letették a végrehajtói szakvizsgát is.

A HVG szerint a KDNP-s politikus fia várhatóan abban a szigetszentmiklósi körzetben nyithat majd irodát, ahol korábban a Schadl-ügy egyik vádlottja dolgozott. Ez a körzet egyébként kifejezetten jövedelmezőnek számított az elmúlt években: 2020-ban például 173 millió forint volt a korábbi iroda adózott eredménye, 2021-ben pedig 198 millió forint. A nyereséget ebben a két évben osztalékként teljes egészében kivette a később vádlottá váló tulajdonos.

A HVG megkereste Földi Lászlót, aki a lapnak azt mondta: büszke a fia sikerére.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!