Magyar Péter: A magyar föld szent és sérthetetlen, ezt kell a fejébe verni minden politikai igazgatónak

2024. október 23. – 17:21

Másolás

Vágólapra másolva

1956 a közös történetünk, csak úgy maradhatunk hívek Magyarországhoz, ha soha és sehol el nem áruljuk, amiért a magyar harcosok az életüket adták – kezdte beszédét Magyar Péter, akit a tüntetők az „Árad a Tisza” skandálással fogadtak.

Fotó: Melegh Noémi Napsugár és Bődey János / Telex Fotó: Melegh Noémi Napsugár és Bődey János / Telex
Fotó: Melegh Noémi Napsugár és Bődey János / Telex

Megköszönte az embereknek, hogy eljöttek, szerinte nekik fontos a valódi magyar hősök emléke. „Köszönöm, hogy kiállnak a szabad és jóléti Magyarországért, amiért a magyarok 68 éve harcoltak. Jó látni, hogy működik a morális iránytű, ami mutatja, mit jelent a valódi hazaszeretet” – mondta. Felidézte, hogy 1956-ban az ő nagymamája is a Bem térre vonult egy igazságosabb Magyarországért. „Estére elkezdődött a magyar történelem 13 legcsodálatosabb napja. A nép sokévnyi kizsákmányolás után torkig lett.”

„A magyar föld nem eladó, nem átjátszható semmi pénzen, szent és sérthetetlen, ezt kell a fejébe verni minden politikai igazgatónak és minden külügyminiszternek” – mondta Magyar.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!