Magyar: Most az utolsó villanykörtét csavarják ki, leszerelik az utolsó kilincseket is

2024. október 23. – 17:58

Másolás

Vágólapra másolva

„Egyetlen célunk van: Magyarország növekvő pályára állítása” – mondta Magyar. Szerinte most itt a lehetőség, hogy a magyar emberek beszálljanak a politikába. Hibának tartja, hogy „politikai haszonlesők, bólogató Jánosok” irányítják az országot. „Ennek vége! Eljött a tehetséges emberek ideje, a jövő hazaszerető vezetőit keressük.”

Fotó: Bődey János / Telex
Fotó: Bődey János / Telex

Ezután feljöttek a színpadra azok az emberek, akik korábban már Tisza-szigeteket alapítottak. „A hazánk nincs jó állapotban, sürgős felújítás vár rá. Annyira lyukas az ereszcsatorna, hogy elázott az alapozás, a csúcsfal megdőlt, a tetőn akkora lyukak vannak, hogy éjszaka látszanak a csillagok” – mondta.

Szerinte a ház tulajdonosa épp azzal akarja eladni a házat, hogy bentről milyen szépek a csillagok, de a monszunról és az időjárásról nem beszél.

„Most az utolsó villanykörtét csavarják ki, leszerelik az utolsó kilincseket is. Ami vihető, azt mind el fogják vinni a házból. Ezt mind pótolni kell majd, ehhez kötünk szövetséget szakemberekkel” – mondta Magyar.

Hozzátette: olyan lesz majd az újjáépítés, mint mikor egy tűzvész vagy egy árvíz után kalákában újraépülnek a házak. „Olyan szomszédok leszünk, akik nem felejtik el, hogy kik jöttek át segíteni, szükség esetén ott leszünk mi is és segítő kezet nyújtunk” – fogalmazott.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!