A katonai agresszió az katonai agresszió – Orbán 2008-as beszédét vetítették le

2024. október 23. – 17:00

Másolás

Vágólapra másolva

Orbán Viktor tizenhat évvel ezelőtti beszédét is levetítették a közönségnek. Ekkor a későbbi miniszterelnök a grúziai háború eseményeit kommentálva szólalt meg és vont párhuzamot az 1956-os forradalom és az orosz katonai agresszió között.

„Némileg lehangol, amit ma Magyarországon a nyilvánosságban látok és hallok. Tiszta európaiak lettünk. A tőlünk nyugatra létező európai országokban volt az a szokás, legyen szó akár a 68-as csehszlovákiai orosz bevonulásról, vagy 56-ról, hogy az első reakciója a Nyugatnak nem az, hogy világosan és határozottan elítéli az agresszort, hanem egy ilyen megértő szimpátiával mentségeket keres a számára, hogy miért tette, amit tett. Ez rögtön össze is zavarja az egyértelmű állásfoglalását, mert nem tud a lényegi tényekre összpontosítani. A ma bennünket körülvevő konfliktus lényegi ténye pedig úgy hangzik, hogy Oroszország egy másik független állam, Grúzia területén katonai akciókat hajt végre. Ez az a tény, amiről nekünk véleményt kell kialakítani, minden más csak mellébeszélés, önfelmentés és a szocializmusból itt maradt erkölcsi relativizmus maradványa. Ezért azt javaslom, beszéljünk egyenesen és világosan: a katonai agresszió az katonai agresszió” –fogalmazott 2008-ban Orbán.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!