A 250-es IQ-val rendelkező páciens is úgy jön be, hogy ez biztos csak egy szúnyogcsípés, aztán kiderül, hogy rák

2024. október 22. – 16:35

Másolás

Vágólapra másolva

Cserhalmi György rákbetegségéről szóló első rész után Pataki Zitával tért vissza a Rákeltérítő második évadának második része. A beszélgetős műsorban a műsorvezető és meteorológus basaliómájáról van szó, ami egy malignus, azaz rosszindulatú daganat, ami Pataki Zitánál az orrán jelentkezett. A beszélgetésen részt vevő orvosa, Dr. Hatvani Zsófia bőrgyógyász, kutató szerint a basaliómára lehet azt mondani, hogy a két típus, a jó- és a rosszindulatú daganat között lebeg, mert nem terjed át, mint a többi rosszindulatú daganat – ez pedig Patakinak hihetetlen nyugalmat adott.

De valójában ezek rosszindulatú sejtek, ami helyileg nagyon agresszív, és ha szélsőséges esetben, valaki sokáig nem megy el orvoshoz, akár csontot vagy a szemet is tudja roncsolni, mély lyukak is keletkezhetnek az ember testén – például mert valaki azt hiszi, hogy ez csak valamilyen heg, ami furán gyógyul.

Az orvos szerint van olyan krém is, ami jó a basalióma ellen, de ez sok mindentől függ, hogy elegendő-e egy ilyen terápia. Patakinál nem volt elég, műtétre volt szükség, ahova a férje, Szárnyas Attila is elkísérte egy kamerával. Pataki Zitának viszont nem volt újdonság, hogy az életének ilyen pillanataiban is elkíséri egy kamera: férjével közösen évek óta vlogolnak a közös életükről, egy híres és népszerű videósorozatot készítettek arról is, hogy részt vettek egy lombikbébiprogramban. Pataki Zitának az endometriózisa miatt nem lehetett gyereke, ezért évekig próbálkoztak férjével, sikertelenül. De ezt a folyamatot, az utolsó próbálkozással együtt videón rögzítették, és öt éve publikálták Az utolsó lombik című sorozatukat.

Részlet a Rákeltérítőből és Pataki Zitáék sorozatából
Részlet a Rákeltérítőből és Pataki Zitáék sorozatából

Úgy gondolta, hogy nem csak a jó dolgokat fogja megmutatni az életéből, hanem azt is, ha valami nehézséggel, például betegséggel találkozik, nem kell sérthetetlenséget mutatniuk, mert „nem csak arról szól az élet, hogy siker, csillogás, jól érzem magam”. A férje operatőr és vágó is a vlogjukban, és a basaliómaműtét közben nem csak Pataki, hanem a férje is izgult – de az éber állapotban végzett műtétről részletesen mesél a műsorvezető a Rákeltérítőben is. A basaliómaműtét egyébként nem óriási műtét, de mivel Pataki orra közepén volt, utána plasztikai sebészhez is elmentek.

Egyébként Pataki férje volt az, aki amikor eredetileg meglátta a felesége orrán a kis sebet, kapacitálta őt, hogy menjen el, nézesse meg orvossal. Ekkor mentek el Hatvani Zsófiához, aki kapásból mondta a szűrésen, hogy gyanús. Pataki nagyon hálás az orvosának, mert szerinte az a jó bőrgyógyász, akinek ez a szenvedélye: ismeri az embert, és szó szerint tetőtől talpig átvizsgálja. A bőrgyógyász szerint gyakori, hogy még a 250-es IQ-val rendelkező páciens is úgy jön be egy basaliómával, hogy ez biztos csak egy szúnyogcsípés, de a végén kiderül, hogy rákról van szó.

Ahogy az előző részben, úgy most is van patológiai-szövettani bemutató: Dr. Kuroli Enikő mutatta be a basalióma sajátosságait. Az orvos elmondja, hogy a basalióma a leggyakoribb emberi malignus, azaz rosszindulatú daganat, és szövettani képeken mutatja, miről lehet felismerni. A szervezet limfocitákkal körbeveszi és megpróbálja megtámadni ezt a sejtcsoportot, de persze hiába.

Hatvani szerint a basalióma korábban az idősek betegsége volt, de manapság már a 40 éves korosztály is, főleg a nők a betegség célpontjai. Pataki kiemelte, hogy milyen fura, hogy ő mondja sok-sok éve, hogy épp hol milyen erős az UV-sugárzás, úgyhogy úgy érzi ebben a betegségben is hiteles tud lenni. Az orvos szerint az UV-sugárzás, a leégés, főleg a gyakori leégés az igazán veszélyes, és nem akkor, hanem 10-20 év múlva jön ki az eredménye. Az orvos kiemeli, hogy a szolárium is egy erős veszélyfaktor, délben továbbra sem szabad kimenni a napra, és ha vízbe megyünk, azt is ruhában tegyük, például egy UV-pólóban. Akik viszont nagyon védik magunkat, és minimálisat mennek a napra, azoknak a D-vitamin pótlására is figyelni kell, de jobb lenne egy középutat találni az orvos szerint, és nem túlzásokba esni.

Az orvosa szerint borítékolható, hogy Pataki Zitának lesz még basaliómája, úgyhogy emiatt is most már félévente jár bőrgyógyászhoz, és fontosnak tartja, hogy az egészségtudatosságról másoknak is beszéljen. Sok anyajegyet vetetett le, volt olyan is, ami nem volt jó helyen, és például a mikroport bevéreztette. De mesélte, hogy volt már olyan is, aki ismeretlenül ráírt, hogy látta egyszer egy posztját arról, hogy ez csak egy apró, de gyanús sebből indult, és innen derült ki, hogy basalióma: emiatt ő is elment az orvoshoz, és kiderült, hogy őt is basaliómával kell kezelni.

2023-ban a Telexen podcastként debütált, idén viszont videós formában tért vissza a második évaddal a Rákeltérítő.

A videósorozat már a Rákkutatók Alapítvány támogatásával készült, amihez a helyszínt a Semmelweis Egyetem adja. A műsorvezető továbbra is Markovits Ferenc, aki korábban maga is rákbeteg volt, de felgyógyult belőle. A kezelése alatt, ahogy a videó elején is elmondja, gyakran szembesült más rákbetegek tájékozatlanságával, rettegésével, és ezen próbál enyhíteni a sorozattal, amiben hírességek történeteit, rákkal való sikeres küzdelmeit mutatják be.

A Rákeltérítő második évada rendszeresen jelentkezik a Rákkutatók YouTube-csatornán. A korábbi interjúkat itt tudja visszahallgatni.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!