Komjáthi az MSZP elnöke, Kunhalmi nem társelnök többé

2024. október 19. – 19:35

Másolás

Vágólapra másolva

Komjáthi Imre lesz két évig az MSZP elnöke, derül ki az MTI tudósításából. A párt budapesti tisztújító ülésén többek között az is eldőlt, hogy az addig társelnökként dolgozó Kunhalmi Ágnes nem folytatja ebben a pozícióban.

Az elnökhelyettes az eddigi alelnök, Korózs Lajos lett, Hiller Istvánt pedig megválasztották ismét a választmány elnökének. Ezzel pedig kezdetét vette az MSZP 2026-os kampánya a párt szerint. Az MTI szerint az MSZP frakcióra készül az országgyűlésben 2026-ban, és ott állításuk szerint ott lesznek majd a parlamentben.

Az is kiderült, hogy egyelőre nem keresnek még szövetségeseket, de már felvették a kapcsolatot különböző baloldali pártokkal és mozgalmakkal. Az új elnök a következő elnökségi ülésen olyan pártigazgatóra fog javaslatot tenni, aki nem politikus.

A júniusi, az MSZP számára katasztrofális önkormányzati választás után egyébként mind Komjáthi, mind Kunhalmi lemondott a posztjáról. Szeptember végén pedig úgy döntöttek, hogy az addigi két társelnökös felállásról visszatérnek az elnöki pozícióhoz.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!