Navracsics Tibor törvényjavaslatot nyújtott be a polgármesterek és a főpolgármester bérrendezéséről

2024. október 16. – 10:54

Másolás

Vágólapra másolva

A főpolgármester és a polgármesterek fizetésének jelentős emeléséről nyújtott be törvényjavaslatot a parlamentnek Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter, írja az MTI.

A törvényjavaslat s nemzetgazdasági átlagbérhez igazítaná a fizetéseket, így

  • a főpolgármester annak hatszorosát,
  • a megyei jogú városok polgármesterei és fővárosi kerületek polgármesterei a 4,5-szeresét,
  • a vármegyei önkormányzatok közgyűlési elnökei pedig a négyszeresét keresnék,
  • míg a kisebb települések polgármestereinek fizetését a lakosság számától függően, sávosan határoznák meg.

Szita Károly, Kaposvár fideszes polgármestere szerint ő kezdeményezte Navracsicsnál a bérek rendezését. Az LMP azonban keddi közleményében azt írja, a miniszter törvényjavaslata szinte teljesen megegyezik a párt múlt heti javaslatával – szerintük a Fidesz azért terjesztett be saját javaslatot, hogy ne kelljen igennel szavazniuk egy ellenzéki kezdeményezésre. „Szívük joga”, írja az LMP, hozzátéve, hogy akkor is támogatják a javaslatot, ha megváltozik az előterjesztő személye.

Míg a miniszterek és az országgyűlési képviselők fizetését a nemzetgazdasági átlagbérhez viszonyítva, a településvezetők tiszteletdíját nominálisan határozza meg a jelenlegi törvény. Ez azt is jelenti, hogy a polgármesterek fizetése lassan tíz éve változatlan, annak ellenére, hogy csak tavaly közel húsz százalék volt az infláció. Az LMP szerint a javaslat elfogadásával régi adósságát rendezné az országgyűlés, és büszkék rá, hogy elsőként ők vetették fel a polgármesterek fizetésének megemelését.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!