Önálló rendőrőrsöt ígért Nagy Márton a bulinegyedbe

2024. október 16. – 10:31

Másolás

Vágólapra másolva

Még május 15-én határozott a kormány arról, hogy fokozza a rendőri jelenlétet Budapesten, az Erzsébetvárosban, és állítólag ez így is lesz – legalábbis erről beszélt Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter hétfőn, a nemzetgazdasági tárca és a Magyar Turisztikai Ügynökség közös sajtótájékoztatóján, írja az Infostart.

„Már korábban is megígértük, ez az első javaslat, hogy a rendőri jelenlétet fokozzuk a bulinegyedben, a 48 járőrről 58 járőrre kell emelni a jelenlétet. Ez ügyben szeretnénk egy önálló rendőrőrsöt is alakítani, ami azt jelenti, hogy a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. ki fog jelölni egy ingatlant" – mondta Nagy, aki szerint turisztikai szempontból is fontos a biztonságot garantálni a bulinegyedben, ezért nagyobb rendőri jelenlétre van szükség.

Erzsébetváros ellenzéki polgármestere az InfoRádióban azt mondta, szerinte semmi sem történt tavasz óta, csak ígéreteket kapnak, pedig jó ötletnek tartanák, hogy saját rendőrőrs létesüljön a bulinegyedben.

”Azt gondolom, hogy az erzsébetvárosiak megérdemlik azt, hogy a minisztérium végre határozott, egyértelmű és világos választ adjon. Mikor és hol lesz új rendőrőrs Belső Erzsébetvárosban? Mit jelent az, hogy egy rendőrőrs lesz Belső Erzsébetvárosban, és hány rendőr fog itt szolgálatot teljesíteni? – fogalmazott Niedermüller a rádióban.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!