Villamosmegállóba hajtott egy autó a Rákóczi térnél

2024. október 13. – 07:52

Másolás

Vágólapra másolva

Villamosmegállóba hajtott egy autós vasárnap éjszaka a József körúton, a 4-es 6-os Rákóczi téri megállójánál, írja a Katasztrófavédelem.

A balesetkor az autóban hárman utaztak, hozzájuk mentőt hívtak. Az autó kidöntött egy közlekedési lámpát is. Az Országos Mentőszolgálat kérdésünkre azt a választ adta, hogy senkit nem kellett az eset után kórházba szállítani.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság megkeresésünkre azt mondta, hogy az autó este 11-kor hajtott fel a Rákóczi út felől a Baross utca irányába egy villamosmegállónál a járdára. A jármű egy oszlopnak, a gyalogosokat védő korlátnak, illetve egy jegyautomatának ütközve állt meg. A balesetben senki nem sérült meg, a rendőrség tájékoztatása szerint a sofőrt szondáztatták, de nem volt ittas.

Egy éve februárban egy olasz férfi hajtott bele a Rákóczi téri melletti Harminckettesek terénél lévő megállóba hajnalban. Az autós elütött egy megállóban várakozó 23 éves nőt, aki a helyszínen életét vesztette. A férfit tavaly decemberben nem jogerősen öt év börtönre ítélték.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!